Főoldal Hírek Fórum Eseménynaptár Honlaptérkép Belépés
A topik olvasásra nyitott. Ha hozzá szeretne szólni, kérem jelentkezzen be, illetve ha még nem tette meg, regisztrálja magát.

Ebben a kísérletben először is felújítjuk a meditációs összejövetelek soulos hagyományát. Másodsorban pedig Franz Bardon Az igazi kabbala kulcsa című könyvének egyik formuláját használjuk fel arra, hogy a mentális testünket megtisztítsuk, és ezáltal nemkívánatos hatásokat vessünk le a magunkról. A gyakorlat első lépésében megismerkedhettek a formula által előidézett erővel. Ezután, - amennyiben ez számotokra építőleg érződik - engedjétek be mentáltestetekbe, majd erősítsétek fel, és közvetítsétek tovább bárki felé aki felé csak gondoljátok. Reményeim szerint egy nagyon erős erőközpont keletkezik ezáltal, amely számos pozitív hatást gyakorol majd környezetetekre.
Egyenes időrend
2017.04.08 21:42:45
 
#5 ÚJ!
Sziasztok!

Nagyon örültem, hogy újra lett közös gyakorlás :)
22:00 óra előtt 5 perccel kezdtem.
Nem érzékeltem senkit, de úgy tettem, mintha de...
és ezért Mindannyiotokat köszöntöttem.
Fáradt vagyok mostanában nagyon, ezért nem meglepő számomra,
hogy füstszerűnek érzékelt Archeon. Még a gyakorlat előtt beállítottam a telefonomat 22:40-re, riasztásra, mert gondoltam, hogy el fogok aludni.
Ez így is történt persze...és az ébresztőre tértem magamhoz.
Másnap, pénteken sokkal jobb volt a közérzetem.
Mára, vagyis szombatra virradó éjjelen rengeteget álmodtam és emlékeztem is rá. Ez az utóbbi időben nagyon ritka jelenség. Ma valami furcsa remegést, vibrálást kezdtem érezni és egy kicsit el is gondolkodtam, hogy mitől lehet...
de most, hogy olvastam Archeon bejegyzését, megnyugodtam kissé.

Szívesen részt vennék a folytatásban.
Üdv, Lepke
2017.04.08 14:41:36
 
#4 ÚJ!
Sziasztok!

Némileg könnyű helyzetben vagyok, mert már Lepke kivételével mindenki tapasztalatát ismerem. Így aztán egy füst alatt írok saját megéléseimről, és kommentálom az általatok megélt tapasztalatokat..

Tehát. Nagyon nagy örömmel kezdtem ebbe a gyakorlatba, mert ilyen erős csapat régen jött össze. Mind nagy erővel rendelkező profi utazók vagytok :-) Éppen ezért azt gondoltam, nem kell szégyellősködni, bele kell adni mindent annak érdekében, hogy sikert érjünk el. A koncepció ugye az volt, hogy "kimondom" kabbalisztikusan /érzésből, színnel, és hangrezgéssel/ az általam kiválasztott formulát, és az ennek segítségével megidézett energia átjár engem, és aztán a résztvevőket is.

A felfokozott várakozásnak köszönhetzően már 21.50 kor kint voltam, és "vártalak" titeket. Amikor éreztem, hogy mindenki ott van, és szinte körbevesztek engem, gyorsan megnéztem az órát, 22.01 et mutatott :-) Már meg sem lepődtem ezen a pontosságon :-)

Erikát érzékeltem a leginkább, vele kapcsolatban akkor eszembe jutott az "UNIVERZUM" kifejezés. Valójában mély sötétkéknek, már már feketébe hajlónak érzékeltem a lényét. Nagyon összetett, és erős volt, no meg nagyon nagy. Berenicét korábban ezüstös fénylényként érzékeltem, kiváló asztrális fegyverzettel, ez inkább emlék volt, mint érzékelés. Lepke halvány, kísértés szerű fehér füstként volt jelen, Rise erősnek, de távolságtartónak mutatkozott. Mintha nagy lelkesedés nem látszott volna rajta. Inezt nem tudom most visszaidézni, de vele kapcsolatban több fizikai kép is beugrott a meditáció során. Ez érdekes adalék, de nem kiemelkedő tapasztalat vele kapcsolatban.

Minthogy már egyébként is körbe vettetek, középen maradtam, és megkezdtem a gyakorlatot. Már magánban majdnem mindenkinek elmondtam, hogy ez a "DC" formula volt, amelyről maga Bardon is azt írja, hogy "radikális tisztítást végez". Korábban, amikor ezzel a formulával gyakoroltam, /valójában ez volt az első kettes formula/ azt tapasztaltam, hogy a kabbalaisztikus kimondás után nem egy új, a két betű által meghatározott összetett energia keletkezik, hanem "berobban" egy nagyon nagyon erős vibrálás. Ez annyira erő, hogy azonnal "visz" mindent. Ha pedig az ember elvezeti az asztráltestréhez, majd az anyagi testéhez, és ezeket is teljesen átjárja, az ember legalább egy teljes napig úgy érzi, mintha lebegne :-)

Kint a közös meditációban is berobbant a vibrálás. Átjárt engem, majd továbbítottam felétek. Valóban volt "fénykötél", amely összekötött bennünket, ezt Inez is megerősítette. A vibrálás egyre csak erősödött, én már nem "láttam" tőle túl sok mindent, majd ez a vibráló fény elindult lefelé a fényoszlopomon, és még legalább egyikőtök fényoszlopán.

Ekkor azonban egy kétségbeesett kiáltást "hallottam" a fejemben: "Archeon mit csináljak ennyi energiával?!" Sajnos nem vettem eléggé komolyan, csak kértem, hogy küldje tovább, pedig alig egy perc múlva jött egy telefonos üzenet. Meg kellett volna néznem azonnal, de akkor kizökkentem volna a meditációból, így csak kb. 5-7 perc múlva néztem meg. Berenice volt, írta, hogy nagyon rosszul lett.

Természetesen azonnal válaszoltam, majd beszéltünk is pár mondatot, majd csökkentettük az energia hatását. Ilyet se nagyon csináltam még, de "szétoszlattam" a hatást az időben, először egy hónap, majd korrigálva 50 napra. Erre az eredményre is kíváncsi leszek.

A magam részéről valóban átütő erőről beszélhetünk, és ismét hatalmas lehetőségeket láttam a módszerben. Egy pillanatra nekem is feltűnt Bardon csoportja, a "Fehér testvériség", de nem éreztem utána őket. Pedig úgy tűnt, minket is "felvesznek" vagy mi. :-)

A kommentek. Egyértelmű, hogy a szándéknak megfelelő munkát Berenice tette meg a legteljesebben. Ő nem csak a mentáltestével fogta fel, és vezette magába a vibrálást, hanem le is vezette az alsóbb világokba. Ez rövid idő alatt irtózatosan sok energia volt, ami egyszerre hatott, és így a testig erős, és durva tüneteket okozott. Amikor nekem már úgy éreztem sok, elkezdtem továbbítani az erőt a környezetem felé, a szűkebben, és a tágabban vett családtagok felé, ismerőseim felé. Úgy vélem minden ember tud hasznosítani ebből valamit, és mivel nem fókuszáltak a kísérletre, a hatás nem okoz szokatlan tüneteket. Szerintem Berenice ezt elmulasztotrta, de lehet, hogy ideje sem volt rá, mert olyan hirtelen zúdult rá mindez, hogy nem tudta kezelni. Erre figyelnem kellett volna jobban. Végül is csaknem két, de lehet hogy három éve nem utaztunk együtt..

Erika is befogadta az energia-vibrálást, de a mentál testében tartotta, nem "küldte" el azt az anyagiasabb régiókba. A hatás így kifejtődött a mentálsíkon, és megvalósult a tisztulás, de kevésbé volt drámai. A siker egyértelműen lemérhető abban, hogy magadat a kísérlet utolsó fázisában mennyasszonyként érzékelted. A mennyasszony fehér ruhája a tisztaság jelképe, eléggé egyértelmű jelkép.

Inez végignézte a folyamatot, abszolút érzékelte mi történik, de nem tette a magáévá a vibráló erőt. Amolyan külső szemlélő maradt. Az érzékelése viszont tűéles volt, pontosan elmondta nekem azt, amit én belülről éreztem. Tehát komoly megerősítés. Talán ha még megpróbálkozunk ezzel legközelebb, maga is belemegy a játékba :-)

Rise érzékelése is külső szemlélő "látomása" volt az eseményekről. Nem osztotta a lelkesedésem, vagy fáradt volt, vagy unott, vagy nem is tudom. Talán az helyes, ha a "közömbös" szót használom. Érzékelése érdekes, és elgondolkodtató, bár nem érzem teljesen pontosnak. Úgy vélem egyszerű folyamatról van szó, kimondok valamit, aztán valami történik :-) Nagy asztrális herce-hurca nincs ebben, de ellenőrizzük majd le! :-)

Lepkére is rávetítettem a vibrálást, ennél többet vele kapcsolatban nem tudok mondani. remélem sikerrel jártunk..

A lehetőségek beláthatatlanok. Száz számra van kettes kombináció, és ez csak az egyik volt. Vajon mi lesz, ha majd három, később négy, vagy több betűt mondunk ki kabbalisztikusan? Ez valóban nem más, mint a teremtő szó. FIAT LUX! Legyen Világosság! Hát legyen... :-)

Barátsággal: Archeon

folytatjuk?
2017.04.07 17:42:19
 
#1 ÚJ!
Sziasztok!

Akkor kezdem a sort én. Már nagyon vártam ezt a meditációt mivel már nagyon régen nem meditáltam Veletek. Elsősorban rátok lettem volna kiváncsi.
Pontosan kezdtem és kb1/2 11-kor hagytam abba.

Sajnos nem ment olyan jól az érzékelés mint régen, amit annak tudok be hogy kijöttem a gyakorlatból. Eleinte úgy éreztem egyedül vagyok.
Aztán hirtelen elkezdtem egy erőteljes energiát érezni, amit Bardonhoz kötöttem. Ekkor már egyértelműen volt ott valaki de hogy ez te voltál Archeon vagy Bardon vagy valaki más nem tudtam azonosítani. Ekkor jutott eszembe hogy hát a valódi cél nem is a találkozás hanem a mentáltest tisztítás. Bevallom nem olvastam előtte utána mi is ez. Viszont hatott.
Az egész testemen végig egy igen erőteljes és határozott energiát éreztem amit nem tudok mihez hasonlítani. Talán ti jobban meg tudjátok fogalmazni. Az összes csakrám teljesen harmonikusan és erőteljesen érezhetően működött szinte láttam saját "nagyságomat"

Egyedül a hasam tájékán a 2. csakra magasságában éreztem beavatkozást. Onnan láttam kilökődni egy teljesen fekete izzó vörös szemű kisbabaszerű valamit. A kilökődni nem jó szó. Bennem volt és nagy erővel próbált tapadni hozzám de ez az energia lökte kifelé, illetve amennyire tudtam én is próbáltam rásegíteni. Mondanám hogy démon, de semmilyen félelmet nem éreztem illetve rögtön az elején éreztem hogy nincs annyi ereje hogy bármi esélye legyen ellenem. Az energiával kiegészítve meg pláne. Az én szóhasználatomban a démon valami erősebbet jelent úgyhogy inkább valami babadémonkának hivnám :). Szóval bárhogy ragaszkodott kikerült belőlem és éreztem az egységet magammal.

Amikor felnéztem viszont láttam több ilyen fekete vörösen izzó szemű alakot. Ezek már "felnőttek" voltak és sokan voltak kb 8-10-en. Akkor az jutott eszembe hogy talán ezek a negatív energiák belőletek tisztultak. Ezekhez képest az enyém csak egy baba volt és a számukból ítélve szerintem van akinek több is jutott. Persze az is lehet hogy azért jöttek hogy a "kicsit" magukkal vigyék nem tudom.
Nem támadtak, egyértelműen negatívok voltak csak ott álltak és néztek hogy most mi lesz. Nem éreztem félelmet velük kapcsolatban.

Akivel beszéltem mostanában tudja hogy ezen a tájékon az elmúlt időszakban voltak egészségügyi problémáim amin már mind testileg mind lelkileg túl vagyok, így úgy értékeltem hogy most jött el az idő hogy kisbabává gyöngült belső démonomat útjára engedjem.

Amit még éreztem a meditáció előtt egyféle világegyetemmé növekedés érzés volt, illetve a "tisztulás" után menyasszonynak éreztem illetve láttam magam. Ezt szintén jó jelként értékelem.
Hirtelen fizikai külső dolog miatt léptem ki a meditációból.

A meditációval azt az egyet leszámítva hogy valamiért titeket nem láttalak elégedett vagyok, és várom a ti tapasztalataitokat.

Nyomtatható verzió

Kapcsolat Igazi Beavatás Útja Angyalforrás Angyalszív Egész-Ség-Ház Kalandtúra