Ez az a jegy, amelyre vonatkozóan a kereszténység és a hagyomány között a különbséget a lehető leghatározottabban meg kell vonni. Minden gondolatnak, amely a hagyomány körébe tartozik, közös és végső ismertetőjele a körmozgás. Az Upanisádok azt tanítják, hogy Brahman, a teremtő istenség álmából felébred, és ez az ébredés megfelel annak, hogy kilélegzése megkezdődik. Belsejéből kirepülnek a csillagok és a napok és az elemek és az állatok és a lelkek. Ez a kilégzés tart 432 milliárd esztendeig. Aztán az egész világegyetemet újra belélegzi, és ez ismét 432 milliárd év. Most üresség van, Brahman elalszik és álma ismét 432 milliárd év. Akkor a világot újra kilélegzi, belélegzi és alszik. Ez az örök körforgás. BUDDHA nyomán sokan a reinkarnációban hisznek: a lelkek a halál után a túlvilágra kerülnek, de a földre ismét megszületnek, és a keréken sok ezerszer megfordulnak fel és le fel és le. Egyiptomban is valami hasonlót tanítottak, és PLATÓN igen sokat beszél róla. A nagy világmozgás kör alakú. Ezért az emberi sors is örökké kering. A keresztény embernek azonban olyan értelemben sorsa, mint ahogy a régieknek volt, nincs. A keresztény ember sorsvonala, mint PÁL mondja, nem a kör, hanem a metanoia (megfordulás). Visszafordul, vagyis a körből kilép. Kereszténynek lenni ezért annyi, mint a reinkarnációk sorozatából kilépni. Mint a körből kilépni. Nincs a kereszténységtől idegenebb, mint a sors, a karma, a fátum, a végzet, vagy ahogy az orfikusok mondták, a heimarmené. Ezek mind kör alakú, önmagába visszatérő, csaknem reinkarnatív szavak. A történeti emberiség a sors és a karma, stb. helyére az élet szót tette. De az élet jellegzetes történeti szó, a benne lévő rossz végtelenség (alaktalanság) miatt egyre használhatatlanabb. Ha merő biológiai életet jelent, akkor abszurd és hamis. Ha azon túl mutat, elvész valahol, senki se tudja, hol. Az élet szubsztanciátlan valami. A kereszténységnek a sors, illetve az élet helyén új szava van, amely a keresztény ember létmozgását szabályozza és irányítja, de még nem tudjuk kimondani. Ez persze nem a fejlődés. Ha mégis ehhez hasonlít, akkor sem a szcientifista evolúció, hanem az eszkatológiai célok elérése. A fejlődés üdvtörténeti fogalom. Annyit már mindenesetre tudunk, hogy a keresztény ember nem a körmozgás, hanem a fejlődés jegyében áll. Egyszer. Egyetlenegyszer. Soha többé és visszatérés nincs. Itt és most kell megtenni azt, amit meg kell tenni. A hagyomány életmozgása a kör, a keresztény élet mozgása csak a zenével (vagy az alkímiával) érthető. Bonyolult átminősülési folyamat ez, (transzmutáció), amelyről a keresztény szerzők PÁL apostoltól PASCALig éppen eleget írtak.

A tarot tizedik képében a Nap a sulphur jegyében, a Tűz a tűzben áll. Akinek még van sorsa vagy karmája, gyorsan élje le, és belőle lépjen ki. Aki a karmában marad, az a szamszárában marad. A szamszára a hindu hagyományban az, amit a kép mutat: fel-le, fel-le. De, mint HÉRAKLEITOSZ írja, az út fel és le ugyanaz. Értelmetlen keringés. Értelme csak a fejlődésnek van. Ez a kerék, ahogy itt forog, gépiesség. Minden gép ide tartozik ebbe a körbe, minden gépiesség, főként a legveszedelmesebb gépiesség, a szokás. És a fixa idea, amely körül az ember kering, mint a majmok a keréken. Ez a rulett, vagy a szerencsejáték. A szerencsét, a véletlent és a valószínűséget nem szabad összetéveszteni. A szerencse értelme mágikus, a véletlen az értelem-minimum, a valószínűség tört-értelmű szám. Ide tartozik a játékos éppen úgy, mint az, akinek rögeszméi vannak, a bolond szokások rabja, az elgépiesedett ember. Ide tartozik az, aki örökké sürög-forog, maga sem tudja, miért, túlbuzgó és mohó, de ide tartozik ennek negatívuma is, a letargiás, aki irtózik attól, hogy a keréken forogjon. Ide tartoznak a rögeszmék gondolati képletei, mert semmi sem tér olyan kerékszerűen és gépiesen vissza, mint éppen a rögeszme. Ide tartozik ezért minden izmus, minden világnézet, amely a körben való ugrándozás rövidzárlata és a mániákus butaság önvallomása. Ezek mind mágikus ciklusokban forognak, káprázatban, vagyis a szamszárában. BÖHME ezt a jelet Angstradnak nevezi. Ez a félelem és a szorongás körtánca. Ixion kereke, mint a görögök mondták, vagyis a tantaluszi mozgás, örökké ugyanarra a pontra vissza.