Főoldal Hírek Fórum Eseménynaptár Honlaptérkép Belépés
Főoldal > Könyvtár > Ajánlott irodalom
HENOCH APOKALYPSISE
 
4. rész 
 
Az igazság forrása.
Azon a helyen az igazság forrását láttam és kimeríthetetlen volt az és körülötte a bölcsesség sok-sok forrása fakad és a szomjasak isznak a vízb?l és megtelnek bölcsességgel. Miután pedig ittak, lakást vesznek az igazaknál, a szenteknél és a kiválasztottaknál.
Eben az órában a Szellemek Urának jelenlétében az Ember Fiának nevét kimondták és kimondták nevét az öreg ?szfej? jelenlétében is. És még miel?tt az ég jegyei és a Nap keletkeztek, miel?tt az ég csillagai születtek, a Szellemek Ura már tudta az ? nevét. Az Ember Fia pedig az igazak támasza és ?reá fognak támaszkodni és nem fonnak elesni. ? lesz a népek fényessége és azoknak reménye, akik szívükben szomorúságot hordanak. Mindenki, aki csak a földön lakik, el?tte le fog borulni és dícsérni fogják ?t és dics?íteni fogják a Szellemek Ura el?tt. Ezért választatott ki ?, ezért rejtették el ?t, még miel?tt a világ megszületett, örök id?kre.
A Szellem Urának bölcsessége pedig az ? nevét elmondotta a szenteknek és az igazaknak, mert ? az igazak sorsára mindig gondot viselt, a világ igazságtalanságát pedig gy?lölte és megvetette és a világ dolgait és m?veit a Szellemek Urának nevében ítélet alá vonja. ? lesz az igazak megment?je és ? fogja megbosszulni az igazak kiontott vérét.
Azokban az id?kben a föld királyai és a hatalmasok, akik a földet bírják, szemüket a földre fogják lesütni, amiért tetteiket elkövették, mert a rettegés és a szükség napjaiban semmi sem fogja ?ket megmenteni. Én pedig át fogom adni ?ket az igazaknak és el fognak égni, mint a szalma a t?zön, elfognak süllyedni, mint az ólom a vízben az igazak színe el?tt és nyomtalanul elfognak t?nni a világból. Az ? szorongattatásuk napjában pedig a föld meg fog békülni, a hatalmasok le fognak roskadni és nem fognak többé fölemelkedni és senki sem lesz, aki kezét feléjük nyújtja és ?ket fölemeli, mert ?k a Szellemek Urát és az ? felkentjét megtagadták. Dics?ség a Szelle, mek Urának!

Az Ember Fia a kiválasztott.
A Bölcsesség forrása kifakadt és folyik és az Uralom nem fogy el bel?le soha. Mert hatalmas ? az igazság titkaiban, az igazságtalanság pedig elolvad el?tte, mint az árnyék, elpárolog. Mert a Kiválasztott megjelent a Szellemek Urának színe el?tt, az ? hatalma örök id?kig fog tartani és minden nemzedékre ki fog terjedni. Benne lakik a Bölcsesség szelleme és a Belátás szelleme és a Tudás és az Er? szelleme és azoknak szelleme, akik az igazságban szenderültek el. A rejtett dolgok irányítása az ? kezében van és senki sem mondhat el?tte haszontalan beszédeket, mert ? a Kiválasztott a Szellemek Urának színe el?tt.

A szentek dics?sége.
Abban az id?ben pedig a szentek és a kiválasztottak javára nagy változás történik: a napok fénye nekik fog világítani és az uralom és a tisztesség ?ket fogja érni. A szükség napján pedig, amikor a vétkesek b?neit egybegyüjtik, a gy?zelem az igazaké lesz, a Szellemek Urának nevében. ? pedig meg fogja mutatni a b?nbánatot. Azok, akik ezt megfogadják, meg fognak menekülni és a Szellem Ura meg fog rajtuk könyörülni, mert az ? szíve tele van könyörülettel. Ítéletében igazságos és az ? színe el?tt semmiféle igazságtalanság nem állhat meg. Aki pedig nem tart b?nbánatot, el fog merülni. Ez az utolsó id?. Ettél a perct?l kezdve, szól a Szellemek Ura, nem fogok ismerni többé részvétet.

A halottak feltámadása.
Abban az id?ben a föld vissza fogja adni azt, amit beléje tettek, az alvilág vissza fog ja adni azt, amit befogadott és a pokol is meg fogja fizetni azt, amivel tartozik. ? pedig a szenteket és az igazakat ki fogja választani, mert elkövetkezett végre a nap, amikor megmenekülnek. A kiválasztott pedig azon a napon az én királyi székemet elfoglalja és a bölcsesség minden titka az ? szájának gondolataiban meg fog nyilatkozni. Mert neki adta mindezt a Szellemek Ura. Azon a napon pedig a hegyek táncolni fognak, mint a kecskebakok, a dombok ugrálni fognak, mint a kis bárányok, amikor tejjel jólaktak. És mindannyian az ég angyalaivá lesznek. Arcuk pedig az öröm tüzében fog égni, mert azon a napon a Kiválasztott megjelenik és a föld örvendezni fog és attól a naptól kezdve az igazak fogják lakni és a kiválasztottak fognak rajta járni és vándorolni.

"Nem lesz többé vas a háborúra."
Ezután pedig azon a helyen, ahol ezt a látomást láttam, amely a rejtett dolgokat feltárta, ? a fergeteges szél ugyanis fel kapott és messze nyugatra vitt ? ott láttam minden titkot az égre írva, a titkokat, amelyek a jöv?ben lesznek, láttam a vashegyet és rézhegyet és ezüst- és aranyhegyet és az ónhegyet és az ólomhegyet. Megkérdeztem az angyalt, aki velem volt és így szóltam hozzá: Mi ez a dolog itt, amit elrejtve láttam? ? pedig azt válaszolta: Mindez, amit láttál, a Felkent uralmát szolgálja, hogy a földön er?s és hatalmas legyen.
A Béke Angyala pedig azt mondta nekem: Várj egy keveset és akkor minden rejtély, amit a Szellentek Ura zárva tart, meg fog nyilatkozni. Azok a hegyek, amelyeket a te szemed látott, vasból, rézb?l, ónból, ólomból, ezüstb?l és aranyból, a Kiválasztott színe el?tt olyan lesz, mint a viasz a t?z fölött, mint a víz, amely a hegyre esik és róla lefut és mind er?tlenül fog heverni az ? lába el?tt. Akkor pedig senki sem fog megmenekülni, sem az arany, sem az ezüst árán és senki sem fog megszökni. Nem lesz többé vas a háborúra és fegyverre és mellvértre és az érc haszontalan és hiába való lesz és az ón semmit sem fog érni és az ólom értéktelen lesz. Mindez pedig el fog t?nni és a föld arcáról el fog töröltetni, amikor a Kiválasztott a Szellemek Urának színe el?tt meg fog jelenni.
Ugyanott mély völgyet láttam, szélesre nyílt szakadékokkal és minden ember, aki a földön és a tengeren és a szigeteken lakik, adományt és adót és ajándékot fog hozni neki, de ez a mély völgy a tárgyakkal nem fog megtelni. Az ? kezük vétkezni fog és mindazt, amiért az igazak munkálkodnak, azt a vétkesek szégyentelenül felfalják és ezért a vétkesek nem jutnak a Szellemek Urának színe elé és a földr?l el fognak ?zetni szüntelenül és örökké.
Láttam, hogy a Bosszú Angyalai már leszálltak és a gonosz minden eszközét készenlétbe helyezte. A Béke Angyalát, aki velem volt, megkérdeztem: Ki az, aki számára ezeket az eszközöket készítik? ? pedig azt válaszolta: Mindez a föld királyai és hatalmasai számára készül, hogy azok ilyen eszközök által megsemisüljenek. Ezekután pedig az Igazság Istene megengedi, hogy az ? kiválasztottja az él?k nagy közösségében megjelenjék. Ett?l a naptól kezdve pedig már semmi sem fogja megakadályozni a Szellemek Urának dics?sségét. Ezek a hegyek pedig az ? színe el?tt nem olyanok lesznek, mint a föld, mert a hegyek és a dombok szét fognak folyni, mint a víz és az igazakat a vétkesek nem kínozzák többé.

Ítélet az angyalok fölött.
Felpillantottam és a föld más része felé fordultam. Itt pedig mély völgyet láttam, amelyben lángoló t?z úszott. És el?hozták a királyokat és hatalmasokat és ebbe a mély völgybe hajították ?ket. Ugyanott pedig láttam, hogy miképpen készítik számukra a kínzóeszközöket és a megmérhetetlenül súlyos vasbilincseket. Én pedig a Béke Angyalát, aki velem volt, megkérdeztem: Kinek készítik ezeket a bilincseket? ? pedig azt válaszolta: Azazel és az ? serege számára készítik azokat, hogy megkötözzék ?ket és a legsötétebb kárhozatra vessék, hogy aztán nyers kövekkel befedjék, amint azt a Szellemek Ura megparancsolta. Michael, Gabriel, Rafael és Fanuel azon a napon meg fogják ?ket ragadni és a tüzes kemencébe fogják ?ket vetni, hogy a Szellemek Urának haragja igazságtalanságaikért beteljesedjen, amiért a Gonosz alattvalói lettek és a föld lakóit megrontották.
Azon a napon a Szellem Urának büntet? ítélete megkezd?dik, minden víztartályt meg fognak nyitni. És minden egybe fog folyni, a víz a vízzel találkozik. Az ég vizének neme hímnem?, a föld vizének neme n?nem?. És mindenki, aki a földön lakik és az ég küszöbe alatt lakik, el fog pusztulni. És akkor mindenki meg fogja ismerni igazságtalanságát, amit a földön elkövetett és mindenki meg fog semmisülni.
Az ?szfej? öreg pedig elszomorodott és azt mondta: Hiába pusztítottam el azokat, akik a földön laknak. És saját nevére megesküdött: soha nem teszem ezt többé a földön lakók ellen. Jelet teszek az égre és ez a jel a szövetség és a h?ség jele legyen közöttünk örök id?kig, amíg csak az ég a föld fölé borul. Ami pedig történik, az én parancsomra történik. Azt akartam, hogy az angyalok kezei a szükség és a szomorúság napjaiban ?ket megragadják és ?ket ítéletem elé hozzák és emellett az akaratom mellett maradok.
Így szólt a Szellemek Ura. Ti pedig hatalmas királyok, akik a földön laktok, lássátok meg az én Kiválasztottamat, aki majd a dics?ség trónusán fog ülni és aki Azazel fölött és minden sereg fölött a Szellem Urának nevében ítélkezni fog.
Ugyanott pedig láttam a Bosszú Angyalainak nagy seregét, amint hosszú sorban elhaladtak, kezükben bilincseket, láncokat és vasvessz?ket vittek. Én pedig megkérdeztem a Béke Angyalát, aki velem volt: Hová mennek ezek az angyalok, akik a vessz?ket viszik? Az angyal azt válaszolta: Azokhoz, akik a Felvigyázók kedvesei és szövetségesei voltak itt a földön, hogy azokat elhozzák és a mély völgybe vessék. A mély völgy pedig meg fog telni a Felvigyázók kedveseinek és szövetségeseinek testével és ezeknek élete véget ér. Az ? romlásuk napjait ett?l az id?t?l fogva nem fogják számlálni többé.

Jóslat.
Abban az id?ben az angyalok meg fognak fordulni és keleten a a párthusokra és médekre fogják vetni magukat. A királyok tettei fogják kihívni tettüket, ezeket pedig a forradalom elfogja ?zni uralkodói székükb?l, elfognak ?zetni, azok pedig úgy fognak el?retörni, mint az oroszlánok, amikor barlangjaikból kirohannak és úgy, mint amikor az éhes farkasok a nyájra törnek. Azok pedig elfognak vonulni és a kiválasztottak országát meg fogják rohanni és az ? csapásaik zuhogni fognak és az országot széttapossák, mint az országutat. Az én kiválasztottaim városa azonban az ? lovaiknak akadálya lesz. Egymás között harc támad és saját törvényük ellenük fog támadni. Senki sem ismeri meg majd saját testvérét és az apa nem ismeri meg fiát és a fiú az anyját, amíg a holtak száma a mértéket eléri és az ítélet fölöttük megkezd?dik. Ugyanakkor pedig a halál ki fogja tátani torkát és azok elfognak süllyedni benne. A megsemmisülésnek szabad útja lesz. A halál pedig a kiválasztottak szemeláttára a vétkeseket elfogja nyelni.
Ezután pedig hatalmas sereg kocsit láttam, a kocsikon emberek voltak s ezek, mintha szárnyaik lettek volna, keletr?l nyugatra és délre szállottak. És mindenki hallja majd az ? kocsijaik dübörgését s amikor ez a dörgés felhangzik, az ég szentjei is meg fogják hallani. A föld oszlopai megremegnek és helyükb?l megmozdulnak és ez a csikorgás egy álló napig az égb?l is hallható lesz. Mindnyájan le fognak borulni a Szellemek Ura el?tt és imádkozni fognak hozzá.
Ez a második beszéd vége.


A HARMADIK BESZÉD
Elkezdem mondani a harmadik beszédet az igazak és kiválasztottak fölött.
Boldogok vagytok ti igazak és kiválasztottak, mert fenséges sors vár tireátok. Az igazak a nap fényességében, a kiválasztottak pedig az örök élet fényességében fognak élni. Életük éveinek pedig nem lesz vége és a szentek napjai megszámlálhatatlanok lesznek. A fényt fogják keresni és meg fogják azt találni a Szellem Urának igazságában. Dics?ség a világ urának!
A szenteket pedig akkor be fogják vezetni az ég birodalmába, hogy az igazság titkait és a h?ség jutalmát megkeressék. A földön olyan világosság árad el, mint a nap fénye és a sötétség ideje elmúlt. A fény pedig szüntelenül áradni fog és az évek végs? határáig nem lesz vége. A sötétség pedig megsemmisült és a Szellem Urának színe el?tt csak a világosság marad meg és az igazság fénye örökké élni fog.
Abban az id?ben pedig láttam szemeimmel a villám és fény titkait és rendjét, a Szellem Urának szándéka szerint, miképpen villannak fel áldásra, vagy átokra. Ugyanott láttam a mennydörgés titkait, hogy mi az, amikor fent magasban dörgés hallatszik és zúgása és földön elterjed. Láttam a föld lakóhelyeit, hogy az embereknek a mennydörgés átok, vagy áldás, aszerint, hogy a Szellemek Ura miképpen parancsolta. Ezután pedig ismét láttam a fény és a villám titkát, hogy az miképpen szolgálja az áldást és a b?séget.

Noé.
Noé életének ötszázadik évében, a hetedik hónap tizennegyedik napján.
Láttam, hogy roppant megrázkódtatás az eget miként reszketteti meg és az Úr serege, ezerszer ezer és tízezerszer tízezer angyal a szörny? rengésben hogyan remeg. Láttam, hogy az ?szfej? miként ült fenségének székéhen és az igazság angyalai miként vették ?t körül.
A remegés engem is elfogott és félni kezdtem, beleim reszkettek és fogam vacogott és arcra borultam. Michael pedig a szentek seregéb?l angyalt küldött hozzám s az fölemelt. Amikor pedig az fölemelt, eszméletem visszatért, mert a seregek látványát, a föld reszketését és az ég megrázkódtatását nem tudtam elviselni.
Michael pedig így szólt hozzám: Miért remegsz e dolgok láttán? A mai napig ? könyörületes és türelmes volt azok iránt, akik a földön laknak. De, amikor a hatalom és az ítélet és a büntetés ideje elkövetkezik, az id?, amit a Szellemek Ura azok számára tart fenn, akik a törvénynek magukat nem vetették alá, akik az igazság ítéletét megtagadták s az ? nevét hiába veszik, ? ez a nap a kiválasztottak számára az Éggel való szövetség napja, akkor el fog pusztulni a csecsem? anyjával, a fiú apjával együtt.

Leviathani és Behemoth.
Ugyanabban az id?ben pedig kiszabadul a két szörnyeteg, a n?nem?, akit Leviathannak hívnak, hogy a tenger mélységeiben lakjon és a vizek forrása fölött uralkodjon. A hímnem?t pedig Behemothnak hívják, aki mellével be fogja takarni a puszta sivatagot. A sivatagot Dendainnak nevezik, amely attól a kertt?l, amelyben az igazak és a kiválasztottak laknak, keletre fekszik. Itt lakik az én ?söm Ádám, Isten által teremtett els? ember óta ez a mai, a hetedik nemzedék.
Én pedig megkértem az angyalt, hogy a szörnyetegek hatalmát mutassa meg nekem, hogy azon a napon miképpen választották el ?ket egymástól, hogyan vetették az egyiket a tenger mélyére, a másikat a puszta sivatagba.
Az angyal pedig így szólt: Te, ember gyermeke, olyasmit akarsz tudni, ami titok.
A másik angyal pedig, aki velem jött és megmutatta nekem azt, ami rejtve volt, az Els?t és az Utolsót, fent a magas égben és lent a föld mélységében, az ég küszöbén és alapzatán. Megmutatta a szelek kamráit és azt, hogy a szeleket miképpen osztják el és mi a szelek erejének mértéke, mi a hold fényének mértéke, mi az, amit az egyenletesség erejének hívnak, hogyan osztják fel a csillagokat neveik szerint és mi az egyes csillagok szakasza.

Az ég titkai.
Láttam, hogy a mennydörgés milyen helyet foglal el a zuhanások mértéke, szerint és láttam, miképpen, osztályozzák a villámok és seregeik a parancs pillanatában miképpen engedelmeskednek. Mert a mennydörgés tartama alatt, mialatt hangzik, szünet van, de a dörgést és a villámot egymástól elválasztani nem lehet egyetlen ponton sem. A szellem közvetítésével együtt haladnak és sohasem válnak el. Amikor a villám felvillan, a mennydörgés is megszólal s amikor a szellem nyugalmat parancsol, ezt a csendet a kett? egyenletesen elosztja. A becsapások pedig olyan megfoghatatlanok, mint a homok, szétperegnek. Mind a kett?t a szellem ereje fegyelmezi és tartja féken, ez fordítja vissza és ereszti szabadra a föld részei felé.
A tenger szelleme férfias és er?s, hatalmas és ereje az, amely önmaga fölött uralkodik s ez az, ami hajtja és uralmat ad neki még a föld hegyei fölött is. Angyala pedig a Fagy angyala és a Jég angyala, ez a két jóságos lény. A hó angyala pedig elhagyja kamráját. ?benne különös er? lakozik. Olyasmi száll fel bel?le, mint a füst, neve szerint pedig ? a Dér. A Köd szelleme nem kapcsolódik hozzájuk és az ? kamrája külön áll. Az ? munkája a fény és a sötét, a tél és a nyár és ez az ? angyala. A Harmat lakása pedig az Égi birodalom legszélén áll és összefügg az Es? kamrájával. Nyáron és télen egyaránt munkában van, az ? felh?i és az es?felh? együtt járnak és az egyik erejéb?l mindig ad a másiknak is. Amikor az Es? szelleme kamrájából kilép, eljönnek az angyalok, a kamrát felnyitják és kivezetik.
Ha az es? a szárazföldet elárasztja, egyesül azzal a vízzel, amely a földön van. A vizek ugyanis a föld lakói számára vannak, mert az égben lakó Magasságnak táplálékai. Ezért van az Es?nek égi mértéke s ezért kell, hogy az angyalok ügyeljenek reá.
Én pedig saját szememmel láttam mindezt egészen az Igazak Kertjéig. A Béke Angyala pedig, aki velem volt, azt mondta: Ez a két szörnyeteg ítéletet tart. Meg fogják ölni a csecsem?ket anyjukkal és a fiúkat apjukkal együtt. Ha pedig, a Szellemek Urának haragja megnyugszik, eljön a béke, hogy az ítéletet ne hiába tartották volt ?rajtuk. Ezután következik a nagy ítélet, a Szellem Urának türelme és könyörülete szerint.

Az igazság mértéke.
Ugyanakkor pedig láttam, hogy az angyalok egy része zsinórt kapott. Az angyalok szárnyat öltöttek, felszállottak és észak felé repültek. Megkérdeztem az angyalt és így szóltam: Miért kaptak zsinórt és miért távoztak el? Az pedig így válaszolt: Elmentek, hogy mérjenek. Az angyal pedig, aki velem volt, azt mondta: Az igazak mértékét hozzák és az igazság zsinórmértékét hozzák el az igaz emberekhez, hogy ezeknek az id?k végeztéig legyen magukat mihez tartani. Az igazak elmennek, hogy a kiválasztottaknál lakjanak és ez a mérték, amelyet a h?ség számára kiszabtak és amely az igazságot meger?síti. Ez a mérték meg fogja nyitni a föld mélyének minden titkát és a rejtélyeket, amelyeket a sivatag elnyelt, amelyeket a tenger halai és a vadállatok felfaltak, hogy visszatérhessenek és a kiválasztottak általuk meger?södjenek. Mert a Szellem Ura számára senki sem válhat semmivé és senki sem semmisülhet meg.
Mindnyájan, akik az égben laknak, parancsot kaptak és hatalmat nyertek. Egy szó ez a parancs és a hatalom olyan, mint a t?z fénye. És dics?ítették ?t nevének els? bet?jével és dícsérték ?t bölcsességgel és ?k maguk is bölcsek voltak beszédükben és életük irányításában: A Szellemek Ura pedig kiválasztottait az ? uralmának székébe helyezte és az ég szentjeinek m?veit ? maga fagja megmérni és maga fogja tetteiket a mérlegre helyezni. És ha ? arcát fölemeli, hogy a Szellemek Urának nevében mondott beszédeiknek titkos útját és a Szellemek Urának parancsa szerint való szándékokat megismerje, mindnyájan egyetlen közös hangon fogják ?t dícsérni és dics?íteni és egy hangon fognak szólni és fogják a Szellem Urának nevét szentnek mondani.
Az ég minden serege, minden szent odafent, Isten népe, a szeráfok, az ofánok, a hatalom és az uralom minden angyala, minden kiválasztott és minden Hatalom, amely a földön vagy a vízen él, azon a napon egyetlen hangon fogja ?t dícsérni és egy hangon fog megszólalni és fel fogja emelni szavát a h?ségben és a bölcsességben és a türelemben, a könyörületességben és az igazságban, a békében, a jóságban és egyetlen közös hangon fogja kiáltani: Dics?ség, dics?ség a Szellemek Urának örökkön örök id?kre!
Mindnyájan dícsérni fogják ?t, az éberek fent az égben, a szentek, akik az égben laknak, a kiválasztottak, akik az Élet Kertjében laknak, minden szellem, amelyben csak fényesség él, dícsérni fogja ?t és minden húsból való lény elragadtatva fogja dicsérni az ? nevét örök id?kre. Mert nagy a Szellemek Urának könyörületessége és béket?rése és az igazaknak és a kiválasztottaknak minden m?vét és m?veinek titkát kinyilatkoztatja. 
 

Nyomtatható verzió

Kapcsolat Igazi Beavatás Útja Angyalforrás Angyalszív Egész-Ség-Ház Kalandtúra