Az egész amiről beszélünk, nem valóság és nem valóság látszat vagy nem látszat, abszolút vagy nem abszolút, hanem ez a tudat struktúrája, amely teljes a maga teljességében, ezek vagyunk mindannyian.

Tudatstruktúra...

Nincs fizikai meg nem fizikai, csak tudat van! Tudat mely homogén, mint a fehér fény, de szét is bontható.

A piros árnyalata nem különbözik a fehértől, pusztán annyiban, hogy nem képes megjeleníteni a teljes spektrumot, hanem csak részlegesen, de közben ugyanaz a hullámtermészet jellemzi! Ugyanúgy megvilágít, és ugyanúgy potenciálokat hordoz...

Ennek a tudatstruktúrának rendelkezésünkre áll a teljes tanítása, ami kiemeli az értelmünket (buddhi) a spekulációból!

Mindenféle megkülönböztetés spekuláció és tudatlanság, a szavak pedig nem képesek hordozni az egységet, hiszen mindenre külön szó van, nem lehet ilyen szétszórt kommunikációs eszközzel egységről kommunikálni, ezért a helyes gondolkodásnak csak irányt szabhat, de a korlátozások nélküli valóságról csak a tapasztalás (anubhava) adhat látást.

Minden egyéb csak időtöltés, amíg eljön shiva kegye és felszabadítja jivát, vagyis az individuumot!

Néhány gondolatra reagálnék, mert nem akarok 100 oldalas kifejtést írni...

Tegyünk rendet amennyire lehetséges!

Az atya fiú szentlélek koncepcióban a nőiséget a szentlélek jeleníti meg, ami nemhogy passzív, hanem éppen fordítva, az atya a passzív, és az anya az aki mozog, a gyermek pedig nem más mint a korlátozott lélek, vagy tudat. A lélek vallásos kifejezés, a tudat metafizikai, ugyanarról van szó!

Az anya hoz létre, az anya cselekszik neki van teljes szabadsága ehhez, az atya akaratát cselekszi.
Az atyáé a tudás és az akarat, az anyáé a tett, de csak fogalmak szintjén különülnek el, ezek valójában szerves egységet alkotnak.
Jézus is elküldi majd a szent lelket vigasztalóul... tehát az anya mozog... ezért sem lehet Mária a szentlélektől fogantatott, hiszen nő nem termékenyít meg nőt... ha már fizikairól beszélünk!

A megváltás nem korszak függő, hanem folytonos kezdettől fogva, a megváltás szükségessége azért fontos, mert a három kötelék fogságban tartja a gyermeket akit az anya szabadít fel, hiszen ő hozta létre a kötelékeket ő is oldja fel.

Az ember, purusha, vagy Jiva (egyéni lélek, elkülönülés) megy az atyához (tékozló története) de egyedül képtelen, ezért az anya kíséri útján mindenféle formában

A kötelékek aaNavamala vagyis felejtés, tudatlanság önmagamról ez Máyá fennhatósága alatt történik itt korlátozódik mindenben a lélek, itt alakul ki az akasha, vagyis a tér, a térből adódik a mozgás a mozgásból az idő bontakozik ki. A következő kötelék a kaarmamala mely cselekvéskényszert jelent, ez okozza, hogy az embert lekötik az érzéki világ történései, ez valójában az anyagba süllyedés oka, és harmadikként a maayiiyamala melyből a formai világ alakul ki, maayiiyamala azt jelenti, hogy máyáyé, tehát belőle jön létre, miközben maga máyá a totális tudatlanságot jelenti, ezért nevezzük illúziónak!

Az ember tehát tudatlanságban van, önmagáról, tehát a valóságról, ezért nincs képességeinek Icca , Gjána, Krya vagyis akarat, tudás tett birtokában, ezért semmit az égadta világon akarni nem tud, nincs hozzá tudása, és cselekvéseit a karmája determinálja...

kizárólag az egó erőlködik, hogy az isten aspektusait kisajátítsa magának, miközben maga annyira valós, mint egy tükérkép!

Sziasztok!

Igen találó ez a tanmese. Nagyon nem is lehet sok mindent hozzáfűzni. Egyfajta szemléletmódot tükröz, és erősíti azt amit a legtöbb ezoterikus nézet is vall: Az ember már birtokában volt egyszer a valóság tudásának, de aztán elveszítette ezt a tudást.

Alapjában véve úgy tűnik, mintha valóban körforgásban létezne az ember annak legcsekélyebb esélye nélkül, hogy fejlődjön. Ám ez valójában nem körforgás, hanem spirál mozgás. Ha egy spirált oldalról nézünk tisztán látszódnak hogyan emelkednek a hurkok. Ám ha benne vagyunk, ezt nem tudjuk érzékelni, hanem csak a körforgást. Arra már nem terjed ki a figyelmünk, hogy ez a körforgás valójában lassú emelkedés, és sosem jutunk vissza arra a pontra, ahonnét indultunk.

Beszéljünk most kizárólag a fizikai szintekről! Hamvas Béla tágabb történelem értelmezése szerint 3 világkorszak váltja egymást lassan, egymásbaolvadva. Az első világkorszakra az 1-egy számértelmezés irányadó, azaz az EGYSÉG. Az egység tudása maga rend, ahol tervszerű hierarchia van, mégpedig annak irányában ahogy a spirituális bölcsesség növekszik. A beavatottak elkülönülnek a tömegtől, mert a magasabb tudást a többség nem értheti meg. A nagyon fejlett társadalmakban azonban van átjárás a bölcsek felé, a tanulókat nagy próbatétel elé állítják, a spirituális közösségek zártak, és mérhetetlen hatalom birtokosai. Ez az amit Aranykornak nevezünk.

Ám megszületik Jézus, és eltörli a beavatottak előjogait. Azt állítja, bárki birtokosa lehet a teremtő erőnek, ha elsajátítja Isten végtelen szeretetét. Az emberiség örömmel vette, hogy immár nincsenek beavatottak, akik bölcsen vezették a népet, hirtelen mindenkinek joga lett a teremtés. Kár, hogy a jog megmaradt az ember fejében, és a hozzátartozó kötelezettség elenyészett. A világ a második korszakába lépett, és jelen pillanatban is itt tartunk. Ennek a világkorszaknak a 2-es számértelmezés ad értelmet. Már nem az egység az irányadó, hanem a sokak által inkvizíciós szigorral irtandó dualitás. A dualitás lényege, hogy általában mindent két részre oszt. Azaz két dolog vagy azonos egymással, vagy ellentétes. Jó vagy rossz, fekete, vagy fehér, és a történeti korban választani kell, vagy ez, vagy az. Szubjektív világok jönnek létre, amelyben szeretem-nem szeretem, kell, nem kell szavak, és fogalmak váltakoznak.

Hamarosan azonban látható lesz, hogy két dolgot a valóságban nem lehet eltávolítani egymástól annyira, hogy egyikből ne maradjon valami kis rész a másikba. Például régóta ismert tény, hogy a nagy szenvedélyes szeretet helyébe gyakran erős gyűlölködés lép. Ez nem lehetséges csak akkor, ha a szeretetben eleve benne volt a gyűlölködés csírája, és viszont. A két dolog nem azonos ill ellentétes egymással, hanem hasonlatos egymáshoz! Megjelenik valami, ami kifejezi ezt a hasonlatosságot. Amikor az ember eljut ennek megértésében egy szintre, rájön, hogy a valóságban a dolgok egymáshoz hasonlatosak, vagyis lehetőség van arra, hogy a hasonlatosság révén egyik dolgot a másikká átalakítson. Ez az alapja az összes alkimista, okkult tanoknak. Amikor már nemcsak a mágusoknak lesz nyilvánvaló a fenti tétel, újabb világkorszak jön, a megváltás kora.

A megváltás kora a 3-as számértelmezésben nyer igazi értelmet. Két dolog létezik, és van egy harmadik, amelyik kifejezi a két dolog hasonlatosságát, és ezzel lehetővé teszi a teremtést, és átalakítást. Sok vallásban van ez jelen: Atya, Fiú Szentlélek. Látszólag meg kellene jeleníteni az anya szimbólumot, ám a például a keresztény vallás nem tűri semmilyen formában a passzivitást ezért az anyaság mint szimbólum a Fiún keresztül jelenik meg. A Szentlélek pedig maga a Logosz, a közvetítő. Igazából a szent háromság is jelzi, hogy az Isten az által válik teremtővé, hogy megosztja magát. Az egység változatlan, statikus, eleve meglévő, kérlelhetetlen. Az Aranykor Istenképe ilyen. A megváltás korában a szerető Isten képe amely képes a megbocsátásra, nagyon is valóságosabb, és elfogadhatóbb. De még nem járunk itt. Még a történeti kor "dúl", amelyben az embereket transzban tartja a dolgok közötti szüntelen válogatás a megértés legcsekélyebb jele nélkül.

Mindez - újra hangsúlyozottan - a fizikai világ, az egó fejlődése az idő függvényében. Létezi-e idő. Igen. Amikor a szellemi részecske anyagi építőkővé válik, megjelenik az idő, kérlelhetetlenül. Az idő a fizikai világ velejárója, és mivel a fizikai világot érvényesnek kell elfogadnunk, így az idő is érvényes, és valóságos, vagyis egy bizonyos rezgési tartományban az idő nem illúzió, hanem valóság. Igen, de mi a helyzet a fizikai valóságon túl? Van idő? Érzékelhető? Erre egyértelmű választ nem tudok adni. Az biztos, hogy minél inkább eltávolodik a tudat a fizikai szinttől, annál kevésbé hatnak rá annak viszonylagos korlátozó tényezői. A tudat elhagyhatja az időt, és a teret, a fizikai test nem. A tudat nem függ az időtől, és tértől, a fizikai test igen.

A tudat szélesebb valóságokban is létrehozhat formákat, és világokat, azért hogy minél teljesebben kifejezhesse önmagát, de ezen valóságoknak egyre kevesebb közük van a fizikai szinthez. Szükségszerű, hogy ezek a valóságok sokkal nagyobb, és szélesebb látókört kínálnak a szemlélődő tudatnak, mint a fizikai valóság. Innen szemlélve az idő ide-oda manipulálható, miként a tér is. Ám hatása a tudatnak ebből a valóságból a fizikai szintre egyre inkább indirekté válik. Szellemtestben - egyenlőre - nem tudsz tárgyakat mozgatni stb. ezért kell most nekünk a fizikai test. Ezen keresztül tapasztalhatja meg a tudat a legteljesebben a fizikai valóságot.

Amikor azonban a fizikai világ fölé emeljük tudatunkat, átlátunk annak korlátain, megértjük a benne zajló folyamatokat, és az információk alapján tudunk módosítani a fizikai világon. Ez szerintem az a határ, amelyet most még nehéz átlépni a magamfajtának. Túl nagy lenne az előnyünk a többiekkel szemben. Mindig az a kérdés merül fel bennem, amit az X-men egyik részében az emberek elnöke kérdez az egyik muntánstól: "Fenntartható a demokrácia, ha valaki házakat mozgat az elméjével?" Igen jogos kérdés: A válasz: Nem. Aki ezt meg tudja csinálni /és előbb utóbb lesznek ilyenek/ nem fog betagozódni egy olyan rendszerbe, ahol például az embereket svájci frankos kölcsönökkel nyomorítják meg más emberek. A társadalom nyilvánvalóan torz értékrendjére a beavatottak nemet fognak mondani. És ha valaha ez bekövetkezik, teljesen logikus, hogy konfliktus helyzet fog kialakulni. Jó lenne, ha az emberiség egyszerre lépné át a küszöböt, de én úgy látom, nem erre felé haladunk. Remélem, hogy a következő forradalom, amely egyértelműen lélektani lesz, megmutatja majd, ki melyik oldalon áll. És akkor, jobb lesz összefogni...

Barátsággal: Archeon

Eszembe jut egy történet: Egyszer egy szultán, kíváncsi lett, hogy mi van a birodalmában, és elment az udvari varázslóhoz, hogy változtassa őt gólyává és így gólyaként bejárhatja a birodalmat és észrevétlenül megtudhat mindent amit csak akar.

Az átváltoztatás meg is történt, és a varázsló adott egy feloldozó szót a szultánnak, hogy az bármikor akar, vissza változhasson.

Telt múlt az idő és a szultán nagyon élvezte a helyzetét, annyira, hogy teljesen bele is feledkezett abba, hogy ki ő valójában.

Mikor ráébredt eredendő valóságára, nem jutott eszébe a varázslatot feloldozó szó.... Egész hátralévő életét annak szentelte, hogy ezt a szót mely feloldja a varázslatot és ő visszanyeri eredendő állapotát, megtalálja, s nem érdekelte már a világ, nem érdekelte az ország, semmi más, csak az az egy dolog, hogy vissza nyerje eredeti valóságát...

Még gólyaként felismerte, hogy ő nem gólya és, hogy nincs fontosabb az eredeti állapot visszanyerésénél...

Így vagyunk mi emberek is. Belefeledkeztünk az emberi mivolt történéseibe, minden érdekel, hírek, foci eredmények, információ, információ, és nem figyelünk az egyetlen dologra, hogy kik is vagyunk mi eredendően?

Nem találjuk a kulcsot mely feloldja a varázslatot mely fogva tart ebben a világban!

Nem minden ember érzi ennek a szükségét ez teljesen világos. Vannak akik nagyon jól érzik itt magukat és eszükbe sem jut vissza jutni, és vannak akik nagyon szenvednek, és nekik sem jut eszükbe, és vannak akik ráébrednek még itt emberi mivoltukban, hogy valami nem stimmel, valami mást keresnek, mint ami itt ebben a világban megtalálható, valami olyanra vágynak, ami itt nincs, de érzik, hogy az a legnagyobb szabadság, a létezés abszolút szabadsága, az eredendő állapot, a szabadság állapota!

Az emberi létünk, sziszifusz értelmetlen tevékenysége, melyben mindig oda jutunk ahonnan elindultunk. Ezért ciklikus ez a világ. A változás látszólagos, hiszen az abszolútban nem változik semmi, teljes a stabilitás.

A jelenlét nem időbeniség, nem a múlt és a jövő közötti állapot, hanem az idő nélküliség állapota, ez a mindenütt jelenlévőség! Ez nem más mint éberség, éberség arról, hogy ki vagyok én valójában!
Időben ez nem történhet meg, tér és forma nélkül!

Mindemellett az abszolút képes korlátozni önmagát és térben formában megjelenni a maga teljes szabadságában.

Ezért nem tudunk teremteni, mert minden meg van, készen van, nincs mit teremteni.

Az "anyagi" világ nem más, mint az abszolút tükröződése, melyben önmagát mint korlátozottságot szemléli, hiszen mi egyebet csinálhatna azon kívül?

Az a játéka az abszolútnak, hogy bele tükrözi magát a korlátozottságba, és képes ebbe az állapotba belefeledkezni, mint egy gyermek a játékba, s csak játszik és játszik, akár mi emberek egy videó-játékkal.

Megfigyelhetjük minden élethelyzetünkben, hogy nincs önállóságunk, hanem mélyről jövő meghatározhatatlan forrású belső inspirációk alapján teszünk meg valamit, vagy nem teszünk. Hogy jobbra vagy balra megyünk-e egy kereszteződésben, hogy másnapi terveinket nem tervezzük valójában, hanem a tervek az elméinkben egyszerűen felmerülnek, az ötletek előállnak látszólag a semmiből.

Az egó ezt azonnal kisajátítja: Ez az én ötletem, nekem jutott eszembe, de honnan jutott azt már nem tudjuk, ezért csak hazudhatjuk önmagunknak a szabadságot, ami egyedül az abszolút számára létező, s mi ennek a teljességnek, ennek a potencialitásnak a játszó-eszközei vagyunk.

Hazudhatunk magunknak szabadságot, de vizsgáljuk csak meg jobban!

Kedves Archeon!

Köszi az elemzésed.
Leirnam en is a sajatom ehhez.Talan elsore azt irnam,hogy ami tokeletes annak nem kell valtozas.Az nem dinamikusan valtozo.Az ember nem tokeletes,-fél,ezert dualis is egyben-,ezert az embernek kell a dinamizmus a valtozas.
Tokeletes allapotban idonek sem kell lennie.Mert az ido a dinamizmushoz a valtozashoz kell,hogy honnan hova valtozik valami,a fél-bol egessze...
Ha a tokeletes a mostban van allapotban,akkor a mult es a jovo is okafogyott,de jelenlet az van.Mivel valami jelen van,igy fogalmaztak a bolcsek meg aki Van.
Nem ugy,hogy aki volt vagy lesz.
Az illuzio kerdeskore:minden valtozas illuzio a mosthoz kepest.A tokeleteshez kepest.Valami valtozik ugye valahonnan valahova.De az erdekes ebben,hogy az aki Van szemleli ezt,idonelkulisegbol.Igy nezve illuzio minden tortenes.Az aki Van egy reszt levalasztott magabol,ami hordozza a Van sagot,de megis csak egy resz,nem az egesz.Az egessze valas egy folyamat szerintem,mire a resz felismeri azt hogy egesz,aki jelen Van.Egy ember szemszogebol nezve ez mar nem illuzio,megha nemelyek annak is mondjak.Itt tortenesek vannak amit idovel merunk.Valahonnan valahova tartunk.En ezt ugy fogalmazom,hogy a kevesbe tudatos letformabol tartunk az egyre tudatosabb letforma fele.Mig vegul elerjuk mi is a tokeletes allapotot,vagyis a jelenletet aki Van.A térben elfér sok jelenlét sok az aki Van.Amikor elerjuk ezt az allapotot utana mi is elismerjuk,hogy csupan egy illuzorikus alom volt ez az egesz...

Baratsaggal:Ferenc

Sziasztok!

Nem mondhatnám, hogy minden okfejtéssel feltétlenül egyetértek, amit alább olvastam. Bár sok ponton valóban egyezünk.

Általában mondhatjuk, hogy a vallási megközelítéseket az idő mostanra eléggé meghaladta. Ma úgy véljük, hogy a világegyetem egyfajta multiverzum, ahol lehetségességek végtelen tárháza vár ránk, és csak mi döntjük el, azokból melyiket választjuk. Igaz, ez inkább elmélet, mint megtapasztalt valóság. Nagyon behatárolja az elképzeléseinket a valóságról az, hogy pillanatnyilag a fizikai testből szemléljük a világot, de az is igaz, hogy szép teljesítmény az embertől, hogy ennek ellenére eljutott a geocentrikus világképtől a sokdimenziós multiverzumig a gondolkodásunk.

Szerintem az, hogy nehezen vagy egyáltalán nem tudunk teremteni, nem jelenti azt, hogy nincs is rá lehetőségünk. Vajlójában inkább azt gondolom nincs még feltzétlen kezünkben a módszer. Lényem teremtő mivoltát könnyen elfogadom, teremtett mivoltát már kevésbé :-) Amúgy meg olyanok vagyunk mint a rossz mágusok, ha valami sikerül azt mondjuk: "lám ez a valóság", ám ha valami nem úgy "sül el" akkor meg azt mondjuk: "rá se ránts ez csak illúzió!" :-)

De komolyra fordítva a szót, nem hiszek a változatlan istenségben, és valóságban. Ha valami nem változik, akkor halott, következésképpen minden valóság dinamikus, legfőképpen az isteni valóság. Nem lehet beállítani a fizikai valóságot úgy, hogy ez változik állandóan, mert belül szétrágj a dualitás, ám ha felülemelkedsz a dualitáson a folytonos mozgás megszűnik. Nos nem szűnik meg, csak a mozgás általunk már nem érzékelhető. Aki eléri a Nirvánát, vagy a mennyországot azut mondja, nagy fényesség van,meg szeretet, oszt jónapot kívánok. Ez egy pillanatra statikusnak tűnhet ugyan, de valójában nem az. Ez a legnagyobb tévedése a vallási megközelítéseknek. /Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, én elértem már egyszer ezt az állapotot./

Valójában minden világ változik, de nem mindegy a világok léptéke, és a megfigyelő helyzete. Mi akaratlagosan akarunk változásokat generálni, hogy kényelmesebben, uram bocsá' boldogabban éljünk. Nos ez nem mindig sikerül. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy elképzeltük. Vajon miért nem? Szerintem például azért, mert a siker elkényelmesíti az embert, nem ösztönzi változásra, fejlődésre. A legtöbb ember valamilyen probléma miatt kezd el ezotériázni, erről sokszor beszéltünk már. És a legtöbb ember, amikor valamilyen szempontból megoldódik a problémája, leáll az ezotériával. Vajon miért?

Érdekes az ember hozzáállása a kudarchoz, és a sikerhez. Ha nem sikerülnek a dolgok, mint például legutóbb nekem, az ember sír, és azonnal az igazságtalanságot emlegeti. Ha az élet hintája felfelé repül, akkor minden rendben van, hátra dől. Mondjuk az én hintám most rendesen felfelé mozdult, most kaptam vissza az összes pénzt, amit tavaly elvesztettem. Igaz, engem az ezotériára nem az anyagi sikierek, vagy nem sikerek indítanak, hanem a fejlődési szándék. Mégis, ez a teremtés egyik lépcsőfoka. Mármost a siker önmagában nem jelent semmit, és ha az egó nem képes teremteni akkor igazán azért nem képes, mert nem ismeri a teremtésének lehetőségeit, nem ismeri a világ működésének okait, sőt, még azzal sincs tisztában, hogy bizonyos dolgok miért történnek meg vele. Ez a tudatlanság ami a legfájóbb, és egyben a legtöbb kárt okozza ma is.

A sikeres valóság teremtéshez meg kell változtatni a megfigyelés léptékét. Valóban ki kell lépni a fizikai gondolkodás béklyóiból. Ez például egyáltalán nem könnyű. Itt van például az egyik legnagyobb objektív akadály: Az agy érzékelő mechanizmusai nem működnek megfelelően. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy az agy valójában egy fordító szerkezet lenne, amely összeköt-ne minket a szélesebb valósággal. Csakhogy ebbéli funkciója helyett, kialakított egy olyan kissé torz személyiséget, mint az egó, amely egyáltalán nem ura még saját gondolati folyamatainak sem. Szerintem a nem működő agyterületek - ha bekapcsolni tudnánk őket - jelentős változást generálnának bennünk a valódi tudatosság felé. Mindazonáltal elhibázott dolognak tartom hadat viselni az egó ellen, mondván, legjobb lenne, ha megdöglene :-). Az egó nem megsemmisíthető, viszont fejleszthető.

Bizonyos szemszögből nézve a valóság, és az illúzió nem elkülöníthető. Ha fizikai szintről vizsgáljuk, akkor talán azt mondhatnánk, hogy a valóság olyan illúzió, amelyet fizikai szintre emeltünk :-) Vagy mi, vagy valaki más.. Most viszont nem mennék tovább. Egyértelmű, hogy nehéz ilyen kérdéseklben dűlőre jutni..

Archeon

Amíg individuumként azonosítja magát, összekapcsolódik más individuumokkal mindenféle történetekben, ebben az állapotban szükséges az elkülönülés

(Tat tvam asi)
Erről beszélek, de ez egy végső állapot

ide el kell jutni valamiképpen

Az, hogy mi teremtünk érdekes, mert az individuumnak semmilyen szabadsága nincsen a teremtésre. Legfeljebb karmát teremthet a maga számára a helytelen összekapcsolódások által!

Ha én az vagyok, és tévképzeteim vannak, akkor annak vannak tévképzetei.

A kör be is zárult ezzel

Az individualizálódás magában hordozza a tévképzeteket, ezt nevezzük a valóságról való tudatlanságnak, ez ad alapot arra, hogy most itt spekulálunk a valóságon, de mivel nem tapasztaljuk ezért csak filozofálunk róla, elképzeljük tévelygünk ez az individuum természete

Ez a filozofálgatás egy másik korlátozásból a karmából adódik, ami a cselekvés kényszer, ezért akar az individuum mindig csinálni valamit

Azonban ez a csapdája is, mert nincs megfelelő tudása, sem nem rendelkezik szabad döntéshozatallal a karma miatt ebből adódóan, szabad akarata sincs, ezért teremteni sem tud önmaga akarata szerint.

Ahol a cselekvés történik, ott előbb tudásra van szükség de ezt megelőzően akaratra. Az individuum nem rendelkezik akarati-szabadsággal, ezért nem is cselekszik szabadon, és mindennek tetejébe még tudatlanságban is szenved!

A tudatunk és az anyagi világ nem összefonódik tulajdonképpen, hanem az anyagi világ a tudatunkban jön létre, éppen ezért annyi a világ a számunkra amennyit felfogni vagyunk képesek belőle.

Ezért tűnik fel minden tradícióban a tudatosság kiszélesítése, vagy az éberség doktrinája.

A tudatosságunk ugyan nem szélesedik, hiszen az, abszolút a maga valójában, hanem egyre inkább felszámolódnak a korlátozások, s egyre többet észlelünk a létből, mint mikor egy lámpát letakarunk és csak egy lyukon keresztül engedjük a fényét. A lámpa teljes pompájában ragyog, de csak annyit érzékelünk a valóságából, amennyi a lyukon átszűrődik.

A külső világra való reakcióink önreflexiók, mert valójában mi magunk vagyunk a lámpa és azt érzékeljük kívül, amire képesek vagyunk rávilágítani, könnyebb fogalmazásban, ami nincs meg bennünk, az nem hat ránk, vagyis nem érzékeljük kívül azt aminek nincs meg a belső mintázata, ez azt jelenti, hogy a belső mintázataink alapján magunk hozzuk létre a külső világot, amit utána megfigyelhetünk, mígnem rá nem eszmélünk, hogy az ami kívül van mi magunk vagyunk!

Ez a non-dualitás!

Az individuális létünk, leegyszerűsítve olyasmi, mint a letakart lámpa takaróján lévő lyukak, melyeken kiszűrődik a fény, mintegy disco-gömb tükrei, melyek mind más irányba vetítik fényüket (figyelmüket) és mind azt látja, hogy rajta kívül van még egy csomó másik olyan, mint amilyen ő maga :D

Aztán az egyik fénynyaláb szerelmes lesz a másikba, a másik háborúzik és a többi amit életnek nevezünk.

Ezért hasznos a dualista megközelítés előbb és Patanjali yoga-rendszere, ezen belül pedig az elkülönülés, mert ezek az egyes fénnyalábok egymásba vannak fonódva, és ezeknek előbb szét kell választódniuk, s majd csak ezután lehetséges az önfelismerés tényleges útjára lépni!

Kedves Miklós!

Köszi az elemzést!
Mindig elolvasom,ha irsz valami jot.
En is hasonoképpen látom,ezért számomra ez az elemzés megerősítés lett.

Barátsággal:Ferenc

Ha mindennek a forrása isten, akkor minden valós! Mi az illúzió akkor, ha nem valótlanság?
Az igazság nem nézőpont kérdése, ha tehát egy dolog nézőpontonként változik nem lehet igaz!

Ez jellemző a dualitásra, amit szépen bemutat ez a kis videó. De ez nem egyéb mint spekuláció, találgatás szocializáltság stb... egy rakás szemponttól függő dolog. Az igazság független, nem valamihez képes igaz, hanem igaz a maga valóságában

Az illúzió természete éppen a változékonyság, hogy egyszerre lehet több dolog nézőpontok szerint, és mindig változik, nem fix, nem mozdulatlan, nem stabil, nem kőszikla.
Az illúzió a mozgás. A mozgás éppoly valóságos, mint a mozdulatlanság, csak egyik pillanatról a másikra változik. A tó feszített víztükre és annak hullámzása valóság egyaránt.

Ha figyelsz egy illuzionistát, minden dolog ami részt vesz az illúzióban teljes valóság.
Csak nem látjuk az okozati rendszert, mint mondjuk a szubliminális üzenetek esetében. Tudjuk, hogy van ott valami, de nem tudjuk érzékelni tudatosan.

Az illúzió természete egyrészt a mozgás, másrészt a függés más feltételektől, a rejtettség és itt nem valamiféle okkult dologra kell gondolni, hanem sokkal inkább az individuum és az abszolút közötti differenciáltságra, amely viszonylatban az abszolút a teljes mozdulatlanság, hiszen mentes időtől, tértől és formától, míg az individuum állandóan mozog éppen azért, mert léte tértől, időtől és formától függ!

Az individuum éppen ezért tudatlanságban szenved, elsősorban a valóságról való nem tudás jellemzi, másodsorban az egyéniesülés miatti korlátozottság, harmadrészt az állandó mozgás kényszere, ami a Máyá hatalma alá vetettséget jelenti, ebben a mozgásban jönnek létre a dolgok, a tudatállapotok, mely tudatállapotok hozzák létre az individuum számára az univerzumot, melyet az érzékszerveink miatt magunkon kívülinek érzékelünk...
Magunkon kívülinek, mert a nem tudás miatt tévesen azonosítjuk önmagunkat.

A megvilágosodásnak nevezett történés, nem egyéb, mint ezen korlátok alóli felszabadulás, tehát mikor ráeszmélünk, hogy semmitől nem vagyunk elkülönülve, felismerjük valódi önmagunkat, akkor megállíthatjuk az elménk mozgását (gondolatok, érzelmek, kötődések, ragaszkodás, félelem, öröm, bánat tehetség tehetségtelenség stb..), és ezzel vége szakad az illúziónak, ami nem más mint az elme játéka a tudattal

Az abszolút mozdulatlansága függetlensége adja a mindenütt jelenvalóságot, és ebben a kontextusban a jelen, nem időbeniséget jelent, hiszen az abszolút időtől mentes minden tekintetben!

Az önmegvalósítás az egó halála lesz végül, így a sír, mint sirat, vagy sírgödör összefüggnek, amennyiben a sírgödörben fekvőt siratják, s sírgödörben fekvő nem más mint az egyéniesülésből fakadó tudatlanság által birtokolt durva elemi világ egyik formája melyet emberi testnek nevezünk!
Az emberi test a durva anyagi világ egyik formája, mely tudathordozóként funkcionál. Sem akarati, sem cselekvési szabadsága nincsen.
Totális irányítás alatt áll!

Az önmegvalósítás nem más, mint annak felismerése, hogy ki vagy te valójában.

Az önvaló kifejezést egy vaisnava filozófus alkotta meg, Baktay Ervin, aki lévén, hogy védikus szemléletű volt, nem is lépett ki a dualitásból, így az önvaló kifejezéssel kissé félrevezet, mert azt mondja, hogy a te valóságod, ami még mindig egyéni megszemélyesítés, tehát egocentrikus, bár megpróbálja magasabb szintre emelni.

Nem az önvalóját keresi az ember, mert az egyrészt birtokos szerkezet, tehát az én önvalóm, ez az egó kisajátító mechanizmusa, másrészről az ember nem akar és nem cselekszik, hanem inspirációt érez valaminek az akarására, és annak megcselekvésére.

A valóság felismerése tehát nem elérhető emberi akarat, vagy tettek által! Hanem az isteni kegy, amikor az ember alkalmassá válik a valóság elviselésére, mely testi értelemben valóban haldoklás!
14 perce &183; Tetszik
Hajdu Miklós Aki tehát a valóságot keresi, valójában a halált keresi, s az elme halála a tudat ébredését hozza el!

Nem annyira elkeserítő a helyzet Csaba!
Az ember iránya egyértelműen a c-elemből való tudati kilépés.
Azért mondom, hogy tudati, mert nekünk egyáltalán nem kell elhagynunk a test világát, nincs probléma a test világával, a test világával nincs egyéb dolgunk, minthogy végül uralmunk alá hajtsuk, ahogyan az első parancsolat szól is, de ehhez előbb el kell jutnunk abba az állapotba, amelyben erre képesek vagyunk

Kissé depresszív hangulatú az írásod, ezért első körben nagyon ajánlom a Bhagavad Gíta elolvasását. Ez egy párbeszéd, melyben Krisna Arjunának átadja mindazt a tanítást, ami szerint egy embernek élnie és gondolkodnia kell ahhoz, hogy istennek tetsző, majd önmegvalósított emberré váljon! Ez a krízisben lévő ember könyve, akiben ég a tettvágy, de nem tudja mit és hogyan lenne helyes, és hasznos!

Az önmegvalósítás egy érdekes szó, amikor ugyanis azt mondod én vagyok, ez az én kezem, az én billentyűzetem stb... Akkor kiről beszélsz? Ki az az én? Mert úgy tűnik, hogy nincs mit megvalósítani rajta, hiszen mindenhol ott van, mindent birtokol, mindent kisajátít magának.
Az önmegvalósítás kifejezés kulcsához nem jutunk el másképpen, csak, ha a tradíciót elővesszük és a tanításokat magunkra vonatkoztatjuk, és ahelyett, hogy gazdag de tévelygő spekulációkba bocsátkoznánk, elfogadjuk a kinyilatkoztatást a maga valóságában!
A tantrikus bölcselet tanítási módszere, nem az általános, miszerint a valóságot összerakjuk a kis alkotóelemekből, aztán vagy megérti valaki vagy nem, hanem elmondja a tanítás a valóságot az ember szempontjából, és azt kezdi el kifejteni, és olyan mélységekbe megy le, ahol az adott értelem felfogni képes!

A tantra sok tévelygést visel maga körül, és erősen a szexualitáshoz köti a köztudat, valójában ez nem igaz, a tantrának semmi köze a szexualitáshoz!
A tantrika jelentése: Tan = út, ösvény trika = hármasság, a saiva filozófia szentháromsága ha tetszik.
A trika három személye: Shiva, Shakti, jiva

Ez megfeleltethető a keresztény szentháromsággal: Atya = Shiva shakti = Szent lélek (női minőség) jiva = individuum, elkülönült ösztönös lény Pasu = ösztönlény, ez az ember általában.
Az ember maga jiva, egy öntudatlan lény, tehát a legnagyobb problémája, hogy nem tudja magáról, hogy ki Ő valójában, tehát önmaga valóságáról tudatlan.
Az önmegvalósítás folyamata eredményezi az önfelismerést, azt tudniillik, hogy nincs más csak shiva, tehát csak az isten létezik semmi más, és minden ember egy ilyen önfelismerési folyamaton megy keresztül!

Amikor azt mondod, enyém, én, akkor ezt az a funkció csinálja melynek az a dolga, hogy a testi világban biztosítsa a test számára szükséges feltételeket, ezt nevezzük egónak!
Az egóizmus azt jelenti, hogy a szükségleteinéál többet kíván birtokolni, és ez az az irány, amit Te cionizmus szóval fejeztél ki, valójában az embernek ezzel nem kell foglalkoznia, a valóságról ugyanis Jézus világos kijelentést adott: ÉN és az Atya egyek vagyunk
Én és az atya egyek vagyunk.
Nincs más valóság, innen indul az emberi tudat, innen indul az elkülönülés, innen indul a jivává, elkülönültté válás.

A jiva vagy purusha, egyéni lélek egyetlen célja, hogy felismere önnön eredendő valóságát. Nem dolga másokkal foglalkozni, ahogyan Jézus is tanít: Menj előbb szedd ki a magad szeméből a gerendát, majd akkor gyere vissza és szed ki a szálkát a te felebarátod szeméből... Vagyis amíg nem vagy önmegvalósított ember, addig nem tudsz másokat felemelni sehova. Ahhoz előbb neked kell átalakulni. Tehát előbb tedd rendbe magadat, aztán tudsz csak segíteni másoknak.

Csak mikor felszabadultál a kötelékek alól, melyek a testi világhoz kötik a tudatot, akkor tudsz másokat felszabadítani, addig ugyanis pont olyan ösztönlény vagy, mint bárki más! Ebben az állapotodban nem tudsz segíteni senkinek a felszabadulásban.
Három kötelék tartja a tudatot az elkülönültségben: Ánavamála ez az egyéniesülés köteléke, emiatt hiszi a jiva elkülönültnek magát, és nem ismeri fel, hogy ő eredendően shiva, vagyis isten. A második a karma-mála, emiatt hiszi a jiva, hogy cselekednie kell, állandóan cselekvéskényszerben van, azt hiszi valamit tennie kell a felszabadulásért, miközben nem tudja, hogy Ő isten eredendően.

A harmadik kötelék a májiija mála: ebben a kötelékben alakulnak ki a tudatállapotok, ami az ébrenlét, az álom és a mély alvás állapotai, illetve a negyedikként a transz vagyis az abszolút tudat.
(fonetikusan írom a szanszkrit szavakat) ez azt jelenti, hogy a májá vagyis az illúzió hatalma alatt áll a tudatlanság miatt! Tehát tudatlanság önmagáról, cselekvéskényszer és totális alárendeltség.

A szabad akarat kérdése tehát egyértelműen kirajzolódik: Mivel az ember az illúzió hatalma alatt áll, nincs akarata, ezek vágyak formájában nyilvánulnak meg, a vágyaink jelzik, hogy nem tudjuk megtenni amit akarnánk, ha lenne akaratunk. Nincs szabad akarata a jivának, miközben folyvást csinálni akar valamit, és nem tudja ki ő valójában!
Az önmegvalósítás nem más, mint felszabadulás a kötelékek alól, ez a jivanmukta állapot, ami azt jelenti: Testben felszabadult

Ilyen jivanmukta volt Jézus is!

A jivanmukta az isten gyermeke, vagyis shiva és shakti egyesülése a jiva elméjében, az elme és így a spekuláció meghaladását jelenti, azzal, hogy tovább semmilyen fizikai korlátnak nincs alávetve!

Hogyan lehetne az illúzióról az illúzióban meditálni? Mi lehet a meditáció célja?
Az illúzió nem más, mint a létezés perifériájával való azonosulás, ahogyan az illuzionista forgatja a kalapját, és mi azt gondoljuk a kalap vagyunk és a mozgást mi akarjuk, és mi cselekszünk.

Az illúzió nem egyéb, mint tudatlanság. Tudatlanság a valóság felől, arról, hogy ÉN ÉN vagyok, és nem egy individuum a sok közül, hanem az az abszolút forrás, isten, vagy legfelsőbb Én, vagy shiva.

Az individuális megnyilvánulás nem más, mint az abszolút korlátozott volta, s e korlátok, mint kötelékek tartják abban a világban, amiről az abszolút e korlátozott formájában azt hiszi, hogy ez itt a teljes valóság!

Az abszolút szabadsága odáig terjed, hogy képes önmagáról megfeledkezni s beleveszni az önmaga által teremtett világba, s individulásis elméken keresztül érzékelni felfogni azt a létezés minden síkján.

A shaiva metafizikai rendszer 36 tattvát, létsíkot nevez meg, melynek az abszolút csúcsa paramashiva, vagyis a meg nem nyilvánult forrás.

A 36 létsík alsó öt síkja a mahabúták, vagyis durva elemek világa, az ismert föld, víz, tűz, levegő, és éter, vagy akasha világa, melyben az éter a tér, melyben a mozgás maga létrejöhet, az elemeknek ebben a világában nyilvánul meg a három mála, vagyis a három kötelék, melyek közül az első az ánava-mála, mely az egyéniesülés burkolata, itt jön létre az elkülönültség, az énképzet, ebben a kötelékben elfelejti az abszolút a maga abszolút voltát, és individuumként kezd funkcionálni. Második kötelékként a karma-mála, vagyis a cselekvéskényszer köteléke, mely folyvást arra készteti az egyéni lelket purushát, hogy valamit mindig csináljon, ne tudjon lenyugodni. harmadik kötelék a máyiya-mála, ebben a kötelékben alakulnak ki a tudatállapotok, ami az ébrenlét, az álom és a mély alvás állapotai, illetve a negyedikként a transz vagyis az abszolút tudat.

Minden tudatállapothoz tartozik egy egy testburok, így a mély alvás tudatállapotához az okozati test burka alakul ki, itt rögzülnek a számszkárák, vagyis azok az energia-csomók, melyek majd a karma-mála tehát a cselekvéskényszert gyakorolnak az éber tudatállapothoz tartozó érzéki vagy fizikai test számára, ezt nevezzük népszerűen tudatalattinak, ez az állapot megegyezik a buddhizmus nirvánájával. Ebbe az állapotba minden éjjel eljut mindenki kivétel nélkül!

Az álom állapotához pedig a mentális test kapcsolódik. Ebben a rendszerben az asztrális és a mentális-test egybe van kapcsolva, hiszen az érzelmek és gondolatok szoros összefüggésbe vannak egymással.

Az abszolút három köteléke tehát összefüggésben áll a három tudatállapottal, mely összefügg a három testburokkal, s mind ezek összefüggenek a három tudatállapottal!

Ez az úgynevezett durva elemi világ, melybe, mint individuumok, egyéni lelkek, purushák, térnek időnek és formának alávetve a karma cselekvéskényszerétől áthatva meghatározott térben és időben mozogva elkülönült önálló létezőnek képzeljük magunkat!

Ennek a tantrikus létszemléletnek ez az alsó 5 tattvája, létsíkja mely a máyának is csak az alsó szintje, s ebben véljük fellelni az univerzum teljességét ami rajtunk kívül áll, ami nem más mint az öt elem durva fizikai világa csupán.

Jól látszik ebből a struktúrából, hogy az individuum, nem rendelkezik a szabadság semmilyen fokával, hanem cselekvései kényszeresek, gondolatait ismeretlen helyről kapja, azokat csak felfogja az elméjével, mozgása térben és időben pedig teljesen korlátozott

Az a lény, akit embernek nevezünk, teljesen magatehetetlen, és felülről vezérelt lény, csupán hordozója az abszolút tapasztalónak, aki számára ez puszta keftelés, s ő maga bármikor teljesen szabad akarata által visszahúzódhat.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk az illúzió illúzió voltát, magasabb létsíkokba kell kerülnünk, hogy az illúziót, mintegy kívülről tudjuk szemlélni.

Ebben segít a yoga, mely az elme irányítását tanítja meg az individuum számára! A yoga az elme aszkézise, mely aszkézis során az elme átalakul, új szokásokat vesz fel, régieket tesz le, és idővel képessé válik tanulás és gyakorlás által felfogni a teljességet, azaz eljut az abszolút tudat állapotába, vagyis a transzba, mely az abszolút gyönyör állapota

Önmegvalósítás

A hétköznapi ember számára nem ismert láthatatlan rendszerben érhető tetten a létezés, annak forrásától kezdve a 5 durva elem világáig, melyből felépülünk, és melyek változásait, alakulásait érzékeljük.

Az 5 elem, tűz, víz, föld, levegő, éter, vagy akasha adja az 5 érzékszervet és 5 képességet, melyekkel az egyes elemek változásait érzékeljük, vagy változások jönnek létre általunk. Ezen érzékelés érzeteit az elménkben dolgozzuk fel, mely egy nagyon összetett rendszer önmagában is.

Ebben a világban mindennek kétértékűsége van vagyis minden egyes alakulás duális, és igaz vagy hamis volta attól függ, hogy az adott szemlélt dologhoz milyen a viszonyunk, milyen módon kötődünk hozzá?

Ebben a gondolatkörben kell feltennünk a kérdést amikor azt mondjuk, önmegvalósítás, ki akarja megvalósítani, és mit akar megvalósítani? Ki az akarója ennek, és ki a cselekvője?

Könnyen rávágjuk, hogy én, de ki az az én?
Minden tanítás arról beszél, hogy illúzióban élünk, vagy, hogy a világunk a valóság tükröződése csupán.

Ha tükröződés, akkor egyből az jut eszünkbe, hogy a valódi ÉN-nek egy hamis megjelenése működik az elménkben, és ennek a hamis énnek a működése abban nyilvánul meg, hogy mindent kisajátít magának!

Enyém, én csinálom, én így és így akarom, ezt terveztem, ezek a céljaim, az én jövőm, az én múltam, az én jelenem stb... Ez a sajátító hamis én, az egó.

Mikor önmegvalósításról beszélünk, és azt mondjuk, hogy én meg akarom valósítani magamat akkor tudjuk, hogy az egónk kisajátító mechanizmusai működésbe léptek. Nem tiltakozik a spiritualitás ellen, hanem azt is kisajátítja Oké akkor valósítsuk meg magunkat Na de már létezünk, hogyan valósíthatjuk meg magunkat?

Amikor önmegvalósításról beszélünk, szükségszerűen ki kell lépnünk az 5 elem világából, hogy megláthassuk, ki az akaró, ki a cselekvő és mit jelent az, hogy ÉN, és hogyan juthat az ÉN ahhoz a felismeréshez, hogy nincs más csak ÉN. Mikor Jézus azt mondja: Az atya és én egyek vagyunk... És azt: Aki látott engem, látta az atyát, akkor ő nem a hamis énképről beszélt, hanem arról a belső valóságról, akit a kereszténység atyának, a shaivizmus shivának nevez.

Hogy ezt megtudjuk, meg kell ismernünk azokat a magasabb létsíkokat melyek kiemelik az elmét a duális világból, és olyan magasabb nézőpontot biztosítanak, melyben ezek a kérdések már nem merülnek fel, mert a tudás által meghaladottá váltak!

Az illúzió abban áll, hogy folyvást mozog, soha nem befejezett, tehát soha nem találja a maga abszolút állapotát, nem ismeri fel magában a forrást amiből kibomlott, mint egy virág a bimbójából.

Amikor a mozgás megáll s a mozgató láthatóvá válik az illúzió egyszerűen megszűnik létezni, mint amikor a karját emeli az ember, majd vissza engedi kiinduló helyzetébe. Az illúzió maga a mozgás, az hamis én pedig azt mondja. Áááá ez az én mozgásom, ez a mozgás én vagyok. Téves önazonosítás.

Ebből a tévedésből épül fel és marad meg tartósan az illúzió-világ, mely nem más, mint tudatlanság, tudatlanság önmagamról, tudatlanság a valóságról.

Amit itt meditációnak nevezünk, az nem más mint relaxáció, melynek folyamán, mindenki egy adott gondolatkörben saját elmetartalmait látja meg mint szemlélő, és ez igen hasznos dolog, pihentető és megnyugtató volta éppen abban áll, hogy nem veszünk részt ezekben a mentális történetekben, megtapasztalhatjuk önmagunkat azáltal, hogy az egó sajátító mechanizmusait leállítjuk, és az elme önreflektív funkcióját engedjük működni, így jutva valódi tapasztalathoz önmagunkról, azaz a forrásról, melyből eme zseniálisan megtervezett és kivitelezett világ létrejött!

Mindemellett a tapasztalás nem a valóság teljes spektruma természetesen, hiszen a relaxált állapotaink nem léptek ki a dualitásból, ebben az állapotban azt a nyugalmat tudjuk megtapasztalni, amikor nem veszünk részt, nem tekintjük magunkénak az elénk táruló világot!