Főoldal Hírek Fórum Eseménynaptár Honlaptérkép Belépés
Főoldal > Transzcendens kísérletek > Segítség a meditációkhoz
Vasárnapi meditációk
Hórus, Ísis, Thot, Osíris
 
Ide is bemásolom egy részét annak amit Karinának írtam a vasárnapi meditációkról, hogy itt is megtalálható legyen 
 
Egyrészt vasárnaponként nem szabvány ídézésekről van szó, inkább kapcsolatteremtésről, mert az egyiptomiak által valaha istennek tartott lények ugyanúgy a Föld lakói mint mi és nem valamelyik "alárendelt" sík lényei, akiket kellő tudással feltétel nélkül meg lehetne ídézni.
Az meg fel sem merül, hogy bármelyikőnk képes lenne őket az akaraterejével kényszeríteni :))

Nekem az Egyiptommal és Atlantisszal kapcsolatos kísérleteink során sikerült velük kapcsolatot teremteni, azóta próbálkom azzal, hogy közülük azokat, akik amúgy is viszonylag segítettek az emberi fejlődés során ha kérték őket, el tudjam érni és tudatni tudjam kéréseimet-kéréseinket.
Négy, tágabban hat lény van aki számomra felmerült ebből a célból (Hórus, Thot, Ísis, Osíris, és Anúbis, valamint Seth a későbbiekben mint lehetőség).
A jelenlegi meditációsorozat vasárnaponként ezt a célt szolgálja főleg.
Eddig Hóruszal kapcsolatban sikerült elérni egy olyan szintet, amit egyenlőre elégségesnek tartok, most Ísisszel foglalkozok.

A meditációk alatt jelenleg 3 dolgot próbálok elérni.
Először is megteremteni a kapcsolatot magam és Ísisz között, tulajdonképpen felhívni a figyelmét magamra és a kéréseimre.
Majd megteremteni uezt a kapcsolatot a többi jelenlévő kísérletezővel, hogy feltehessék a kéréseiket, vagy csak egyszerűen megtapasztalják a jelenséget.
Ez utóbbi az elmult néhány alkalommal olyan módon történt meg, hogy Ísis az asztrális képével is megjelent kis mértékben, így növelte a ráhangolódás esélyét.
Úgy láttam azzal aki megjelent ilyenkor ki is alakult valmilyen erősségű energetikai kapcsolat a meditáció idejére, de ezzel már elég keveset tudok foglalkozni, ilyenkor már a meditáció harmadik célja köt le, hogy képes legyek elsajátítani Ísis hozzáállását, nézőpontját az egyes dolgokkal kapcsolatban és az azok kezelésével kapcsolatos egyes technikák használatát.

Összességében a négy lény négy olyan aspektust képvisel elég magas szinten, aminek harmonizálása a személyiség, az asztrális és szellemi test fokozottabb egyensúlyát és kibontakozását segítheti elő.
Persze ez az út mindenkinek egyéni, és végigjárása viszonylag hosszú, de jól igazodhat a saját belső fejlődéshez és előremozdíthatja azt.
Ez egy elképzelés, aminek megvalósításán dolgozom most, és még fogok valószínüleg több évig, de akinek kedve van hasznos lehet már a kísérleti stádiumban is csatlakozni szerintem :)
Azért ezt a négy lényt választottam, mert velük a meditációk veszélyei még kísérleti stádiumban is minimálisak a lehetséges eredményekhez képest :) 
 
Rise 

Nyomtatható verzió

Kapcsolat Igazi Beavatás Útja Angyalforrás Angyalszív Egész-Ség-Ház Kalandtúra