Főoldal Hírek Fórum Eseménynaptár Honlaptérkép Belépés
A topik olvasásra nyitott. Ha hozzá szeretne szólni, kérem jelentkezzen be, illetve ha még nem tette meg, regisztrálja magát.

Bármire amit itt szeretnétek megbeszélni :)
Egyenes időrend
1 ¤ 2 ¤ 3 ¤ 4 ¤ 5 ¤ 6 ¤ 7 ¤ 8 ¤ 9 ¤ 10 ¤ 11 ¤ 12 ¤ 13 ¤ KÖVETKEZŐ
2014.11.17 08:08:12
 
#250 ÚJ!
Kedves Miklós!

Csak az én tálentumaimról tudok most írni,ha már érdeklődtél a teremtés mibenlétéről.
Az anyagi természetű gondolkodás:
Két iránya van a teremtésnek.
Az anyagi világ illuziójában és az ebből való -szabadulás- lehetőségei.
Szabad akaratunk által mi is képesek vagyunk -teremteni-.
A kis világunkat fizikai világba születés előtt tervezzük meg,hagyják jóvá,majd a születés után megindul a
nagy építkezésünk.
A tálentumok által megfigyelhető,hogy ki ki mit alkot egy életen át.
Van olyan építkezés is ami kevésbé figyelhető meg.
Ez a bennsőben való építkezésünk.
A külső nem annyira lényeges,hisz mulandó,és nem is tudjuk magunkkal vinni.
Szoktam mondani,hogy én áttutazó vagyok a fizikai világban.
Az ember mégis ebben a világban akar nagyot teremteni épiteni.
Ahogy tudatosodik veszi észre a hiábavalóságát ennek,és jön rá arra,hogy
mi lenne ha másképp is teremtene?
Mondjuk olyan kincseket gyüjtögetne ami könnyü és vihető?
Végül is ez is teremtés,hisz nem a sajátom legalább is addig,mig nem teremtem meg magamnak.
Sokan szétszórtak flusztráltak aggodalmaskodók,mert még nem találtak ezen kincsekre.
De előbb vagy utóbb,de mindenki elkezdi felépíteni magát.
És ha kész, akkor már nem jön ujra fizikai világba.
Nálam a teremtés lényege nem a fizikaiságra öszpontosul,abban már kész vagyok,megy a teremtés.
Nehezebben megy még a teremtés a bennsőben,pl a béke és nyugodtság alkotása terén.
Még az aggódások terén is van mit tennem.
A probléma szerintem sokaknál ott van,hogy ha készek a fizikai világban való teremtéssel,ezt nem ismerik fel
és továbbra is csak oda fókuszál figyelmük.
És utana panaszkodnak nem megelégedettek.
Pedig a teremtés folytatható más feladatokkal tüzdelve.
A sok irodalom is erre biztat,többek között a Biblia is.
A jelenlegi magyar lakosságnál én ugy látom,hogy kb 10% a nem mulandó teremtésbe is betekintést nyer,és kezdi a
teremtést az el nem muló dolgaiban is.
A lelki természtű gondolkodás:
Mi az,hogy teremtés?
Ha minden egy, a mult a jelen és a jövő akkor teremtésről lehet-e beszélni és alkotni?
A megoldás a jelenlét elérése,és akkor mindenre kapunk választ.
De ehhez hogyan passzol a megvilágosodás és a körforgásból végleg kilépés?
Külön téma lehet ez is.

Barátsággal:Ferenc
2014.11.16 21:23:10
 
#249 ÚJ!
Mi a teremtés lényege szerinted?
2014.11.16 19:40:51
 
#248 ÚJ!
Szia!
Karmikus terhek?
Aki hisz abban annak van,es raszakad.
Aki nem hisz ebben, annak nincs es nem szakad ra teher.
Ha van terhe le tudja tenni...
En idaig le tudtam tenni az un. illuzio terheim,ha valaki megprobalta is,hogy tesz ram.
Sokan mondanak olyant,hogy megvilagosodas,meg korforgasbol valo kilepes stb.
Szerintem azok nincsenek tisztaban a teremtes lenyegevel.
Sebaj,majd megismerik!
Baratsaggal:Ferenc
2014.11.15 08:13:52
 
#247 ÚJ!
Szepes Mária: Vörös Oroszlán
/részlet/

.... "Nyugodjék meg, Madame, nyugodjék meg, kérem - törtek ki belőlem a csillapító szavak önkéntelenül. - Ha ön megkéri rá, Monsieur Balsamo bizonyára nem használja többé Cagliostro nevét, egyszerűen leveti és...
- Eszem ágában sincs! - csattant fel Balsamo. - Ez a név az enyém! Megillet engem. Több jogom van hozzá, mint az elpuhult fattyúnak, akinek véletlenül az ölébe hullott,
- Persze, hogy nem veti le, Cornelius. Balsamo többé nem vetheti le Cagliostro nevét. Ha akarja, ha nem... most már hozzánőtt... és haláláig viselnie kell! - mondta csendesen St.-Germain, s e csendes szavaktól baljós, súlyos feszültséggel telt meg a szoba. Olyan erős, mindenen átható és ellenállhatatlan volt ez a feszültség, hogy a csaló és tagadó Giuseppe Balsamót is megrázta.
- Hogy érti ezt... ha akarom, ha nem?! - kérdezte fojtottan.
- Ez a név életre kelt, és követi mindenüvé. Uralkodik, meghatároz, és formál. Ha leveti, felkel, és testére tapad. Ha megtagadja, az emberek esküt tesznek rá. Ha elhajítja, visszarepül, mint a bumeráng. Ha elkergeti, visszaoldalog, mint a makacs eb. Szívós, tántoríthatatlan őr és könyörtelen végrehajtó. Ez a név: mágikus ruha..."

Vajon a név tényleg hordozza sorsunkat?
Hogyan lehet kideríteni, hogy mit hordoz a nevünk?
Hiszen ha tudjuk előre, akkor változtatni is tudunk még mielőtt karmikus terheink ránk szakadnának...

Mi a meglátásotok ezzel kapcsolatban?
2014.09.11 12:42:33
 
#246 ÚJ!
Oke , koszonom!
2014.09.11 11:58:33
 
#245 ÚJ!
Szia Tamás,

Zina nem tud ide írni, ezért én válaszolok. Mint ahogy már korábban említettem: nem volt olyan tapasztalata, ami választ jelentene a "feltett" kérdésre. ( Úgy tudom Archeonnak megírta. )

Üdv, lepke
2014.09.11 00:33:47
 
#244 ÚJ!
Sziasztok!

Erdeklodnek hogy Zinanak sikeres volt e a meditacio. Vagyis volt e tapasztalasa.
Persze csak akkor ha publikus!
Kellemes Napot
Tamas
2014.03.25 07:22:33
 
#243 ÚJ!
Kedves Tamás!

Igen en is igy latom,hogy egy bizonyos ismeret utan erdemes hagyni ullepedni a dolgokat es nem meg raolvasni....
Mert akkor egy katyvasz es agymenes lesz az egeszbol!

Kedves Miklós!

Örülök,hisz ugy is tudod!
Magunk vagyunk sorsunk es jovonk kovacsai.
Talan kezded mostmar belatni,es agyalás helyett több kiárasztas gyakorlattal,ugy a magad mint tarsaid békéjét is tudod novelni?
Sok sikert kivanok ezek megtapasztalasahoz!!

Baratsaggal:Ferenc
2014.03.23 13:12:02
 
#242 ÚJ!
Lett munkahelyem!

Évek óta nem volt, maszekolgattam, volt szabadságom, szabadidőm...
Sokat olvastam, elmélkedtem!

Beszálltam a rabszolga-iparba rabszolgának... Nem
Kifejezetten jól érzem magam a testemben, izomlázasak a karjaim és a kezeim fájnak a lábaim, szorít a bakancs (nem szokta a cigány a szántást )

Figyelem, hogyan viselkedek társaságban, munkaközösségben.
Három alapelvet fogalmaztam meg magamnak, hogyan célszerű viszonyulni egy ilyen helyzethez, és az alapelvek kivétel nélkül vissza mutatnak a bibliára, de itt már a megvalósítás szintjén!

Nyugalom-béke, türelem, együttműködés...

Minden dolog alapja a nyugalom. A türelmetlenség a nyugtalanságból adódik, abból pedig a szembenállás másokkal...

Egy munkaközösségben lehetetlen úgy elvégezni egy feladatot, hogy az abban résztvevők ne lennének magukban békések, ebből eredően türelmesek egymással szemben, és ne jó folytatásai lennének egymásnak!

Rendkívüli szerencsének tartom, hogy erre a munkahelyre kerülhettem.

A csapatom tagjai többnyire békések, együttműködőek, és türelmesek egymással szemben.
Vannak persze összezörrenések közöttük (ebből magamat kivonom), de gyorsan és könnyen megoldódnak a konfliktusok.

OM shanti shanti shanti
Legyen béke, béke, béke...

Legyen béke bennem, legyen béke a környezetemben, és legyen béke a világban...

Ez minden emberinek mondható élet alapja!

Ha akarom azt mondom, minden véletlen... Tavaly nyáron sikerült egy teljes házfelújítást elvállalnom, az asszonyom révén, abból a pénzből tudtam venni egy kocsit, most a lányommal találkozott egy ismerősöm, aki megkérdezte, hogy kié a kocsi. Mondta a lányom, hogy a miénk... Óóó az jó, mert messzire járnak dolgozni és nincs aki vigye őket. A kocsinak (és a lányomnak) köszönhetően, beszerveztek a munkahelyükre, ahol nem is rossz órabért kapok, és megszakadni sem kell. Legnagyobb bajom, hogy az új acél-kapnis bakancs mindenhol nyomja a lábam. Még nem látok a fizetésig, de a többiek szerint nem szokott gond lenni a fizetéssel... Ha megkapom az első fizetésem, azonnal tudok venni, vagy 15 mázsa kukoricát, akkor a csirkéimnek télre biztosítva van a takarmány, felszaporítom a jelenlegi 26 tojóból álló állományt, legalább 100-ra, és a melóhelyen el tudom adni a tojást. 700 ember dolgozik jelenleg, és bővíteni akarják a létszámot. Most kifejezetten pozitívan tudok hozzáállni a világhoz, mindamellett, hogy a politikai helyzet nem kecsegtet semmi jóval, de ha többen lennénk, akik békések önmagukban, és ezt a békét árasztják a környezetükre, akkor megvalósulhat az a Jézusi tanítás, miszerint a kis kovász az egész tésztát megkeleszti... Egészen határozott meggyőződésem, hogy az évek óta tartó erős béke iránti vágyamnak köszönhetően, sikerült felszámolni magamban az idegeskedést, és érdekes módon a környezetem is változik, hozzám igazodva!


Tudom, hogy nagyon nehéz sokaknak a sorsa, mégis azt mondom, saját életem példájából, hogy meg kell nyugodni, számot vetni az eddigi életünkkel, és változásra törekedni.

Jézusi köszöntés ömlik az elmémbe most: Béke legyen veletek, az Én békém...


Ezt szeretném.
Jézus békéje legyen velem, és veletek is!
2014.03.16 18:57:13
Válasz #238 megjegyzésre
#241 ÚJ!
Tamás, köszi ezt a linket!:)
Van egy-két dolog, ami nem teljesen ül nálam, de nagyon tetszik, ahogy szemlélteti a gondolatkört. A betegségek topikba elég jól passzolna:)
2014.03.16 14:34:33
Válasz #239 megjegyzésre
#240 ÚJ!
Kereses es kereses kozt is van kulonbseg. A keresest nem a konyvek falasa es habzsolasa es a fogalmak helyes ismerete vagy akar a legtobb definicio ismerete jelenti , sot.... ezek csak tavolitjak az embert az uttol.
A kereses befele iranyuljon sajat magunkba es sajat mukodesunket kell megismerni konyvektol praktikus tanacsok stb nelkul.
Igen , valoban ez csak ugy indul el ha egy info ami lehet kulso vagy belso erzes sugallat tokmindegy milyen formaban jelentkezik es kezdo lokest ad.
De ezt adhatja a Felsobb En is ha mar elege van abbol hogy benazok es csak egyhelyben topogok.A "fejletsegi szintje" szerint persze.
2014.03.16 08:35:08
Válasz #237 megjegyzésre
#239 ÚJ!
Is is :)

Ha tudnánk, hogy isten ott van velünk minden pillanatban, eszünkbe sem jutna keresni.

A keresés tehát arra mutat nagyon keményen, hogy nem ismerjük a valóságot. Ha ismernénk, meg tudnánk nyugodni végre.

Sosem gondoltam, hogy a Kis Pál és a Borz együttes dalszövegét bármi módon fel fogom használni, de eljött ez a pillanat is :)

"1. Szeretek, szeretek
Okosan szeretek
Először nem túl nagy
Dolgokat szeretek
Hanem csak kicsiket
Keresek szeretni
Ha megvan eldobom
Szeretek keresni

2. Csak azzal játszom,
Amit elérek
De mi lenne akkor
' Na jó, ez csak elmélet '
Ha sokkal hosszabbra
Nőne a kezem
Vagy azoknak, akik
Játszanak velem?

3. Figyelem magamat,
Ahogy én szeretek
Mérem egy műszerrel,
Ha kilendül, nevetek.
Mit mutatsz mutató,
Ember az, vagy állat?
Mutasd csak nyugodtan,
Még biztos te sem láttad."



Most ismerem csak fel, hogy milyen filozófiai mélysége van ennek a szövegnek!
2014.03.15 15:18:49
 
#238 ÚJ!
http://youtu.be/6X-1rXGzgk0

Erdemes elgondolkodni a hallottakon:)
2014.03.15 13:34:08
Válasz #236 megjegyzésre
#237 ÚJ!
Most ezt nem tudom eldonteni hogy ezt humorbol irtad vagy csak tul ertelmezed?:)

Hiszen ez csak annyit jelent kutathatsz keresheted egesz eletedben pedig ott van az orrod elott:)
Vagyis a lenyeg korulotted van ha azt meg erted akkor megtalalod istent. Nem kell beallni egy sorba sem...
2014.03.15 11:38:56
Válasz #235 megjegyzésre
#236 ÚJ!
Így találta ki isten az embert :) Ha lenne hátrafelé is szemünk, hogyan tapasztalhatnánk meg a világot?
2014.03.13 19:17:31
 
#235 ÚJ!
Ez lemaradt:)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot."

József Attila
1937. október
2014.03.13 19:15:04
 
#234 ÚJ!
Ferenc!

Igazabol abszoult nem az anyagi biztonsagra akartam ravilagitani.
Persze tobb tipusu ember letezik. Van akinek a penz nem jelent semmit es ugymond teljesnek erzik magukat , van akinek mindent es vannak akik egy alap biztonsagot tulajdonitanak neki.
A mondandoban annyit akartam csak mutatni ha az ember orommel eli a mindennapjait es tud mosolyogni masokra es emelle meg segiteni is tud tok mindegy miben akkor ugy haladni azon a bizonyos spiritualis letran hogy eszre sem veszi hogy egyre "magasabbra" jut , total konnyeden semmi erolkodes akaras hogy mit is kell elernem mit is kell csinaljak hogy tenyleg annyira spiri legyek.
Lepcsofokonkent halad az ember aza biztos.
Ha elkezd az ember valoban jot tenni es megprobal onzetlenul cselekedni akkor igazan nyilnak majd azok a bizonyos ajtok. De ha erdekbol cselekszik akkor csak ujabb ajtokat hoz letre amiket ugyis ki fog tudni nyitni de elobbrebb nem jut. Mint Miki peldajaban aza bizonyos szamar korbe-korbe....

Irod az ashramot. Oda a szokasos 2-3hetre mennel vagy esetleg honapok akar evekre?

Mit varsz attol amugy? Nekem van egy igen kozeli ismerosom aki mar 4-5 eve jar ki az egyik ashramba rendszeresen akar 2x is egy evben hol hetekre hol honapokra.
Ott az elmondasa szerint a lenyeg az hogy ott van egy elo Mester akinek allitolag igen eros a kisugarzasa es az emberek mind egy bizonyos euforias hangulatban kerulnek vagy az o elmondasuk szerint a kokemeny jelenbe.
Eljonnek onnan es mondjuk 3 honap mulva ismet hianyzik nekik ez az erzes es a kozosseg a kozos meditalasok stb....
De miert nem tudjak ezt otthon is megelni hogy a Mesterre hangoljak magukat.
Persze ez koltoi volt hiszen meg nem tapasztaltam ilyet .
2014.03.13 07:45:26
 
#233 ÚJ!
Kedves Tamás!

Köszi az elemzesed.
Leirtad a frankot.De ez eleg keves szamomra.
Az ember harmassag.
Hiaba van meg a teljes anyagi szuksegletunk,megis hianyt erzunk,legalabb is en.
Oda mehetek azt csinalhatok amit csak akarok.
Eppen azon gondolkodom,hogy kimenjek-e Indiaba egy asramba?
De ha a lélek -éhezik-akkor szerintem hiabavalosag az osszes anyagi halom korulottem.
Hogyan lehet jollakatni az éhezőt?
Sokan egybol tudjak a tutit,hat meditalj.
Na de hogyan?
Annyi de annyi spiritualis ut van jelenleg?
En 1984 tavaszatol voltam kereso egeszen 1995 nyaraig.
Ez az idoszak megalapozta szamomra azt,hogy amit majd kapok ertekeljem.
Es valoban igy tortent,hálás vagyok a Sorsnak mindezekert!
A bolygo egyik leggazdagabb embere lehetek azota....
Es koszonhetem mindezt nyitottsagomnak,hogy nem le vagy fel neztem az engem segitokre,hanem alazatosan es turelemmel kezeltem minden informaciot ami elert hozzam!

Isten Isten :Ferenc
2014.03.11 22:22:58
Válasz #217 megjegyzésre
#232 ÚJ!
:)
Termeszetesen nem ugy segitunk hogy becsongetek mindenhova ahol mondjuk bevan torve az ablak vagy le van szakadva az eresz.
Viszont az sem erdekel hogyha valaki szep ruhaban vagy markas autoval parkol be elenk es elvisz agyat vagy egy kis komodot. Vagy altalaban a templomba visszuk ahol mindig csinalnak amolyan bolhapiacot es abbol tartjak fent magukat. Ezerfele keppen lehet segiteni.
Es persze ezt is lehet csinalni tudatosan. En egy kiserletezo tipus vagyok esa z eredmenyeket tobbszor is leigazolom. Igy siman tudtam/tudom fejleszteni a valosagteremtesemet.
Aterzem amikor ide kijon valaki es atvertek a magyartestverek es csak penzt huztak le rola. Vagy amikor be kell allnod a sorba es jon a vallalkozo es kivalasztja napszamosokat es tisztaban van a helyzeteddel es pontosan azert ad csak 10$ de nem tudsz tenni ellene semmit csak annyit hogy a fiaidra es a felesegedre gondolsz kozben akik meg ehesek otthon....
Egyszomintszaz mindig a kornyezeted megmutatja hogy jo uton jarsz avagy sem. Ha kiegyensulyozott vagy belul es megsincs tele a penztarcad es jokedv van a csaladban es a gyerekek mosolyognak mindig es raadasul meg egeszsegesek is vagytok akkor franko az a sin ahol eppen zakatolsz. Ha nem akkor valtoztatni kell , belul.
2014.03.10 20:15:15
 
#231 ÚJ!
Ez így van, mindenki megtalálja azt ami neki jó, vagy amit jónak gondol. De ez ugyanúgy ahogy transzcendensen csináljuk csak tapasztalás útján lehet. Meg kell tapasztalni melyik milyen hogy valamilyen képünk legyen róla. Kicsit negatívra sikeredett a hozzászólásom, hiszen vannak pozitív tapasztalataim is, csak nem a karitasszal.

Nyomtatható verzió

Kapcsolat Igazi Beavatás Útja Angyalforrás Angyalszív Egész-Ség-Ház Kalandtúra