Főoldal Hírek Fórum Eseménynaptár Honlaptérkép Belépés
Főoldal > Könyvtár > Tarot beavatási rendszer
A Második Nagy Arkánum
A Főpapnő
 
Kép: Nő-pápa trónusán ül, kezében könyv. 
 
Nem nehéz jel. Sőt, egészen világos. Minden létező a prima materiából készült. Valamennyiünket az tart össze, hogy ugyanabból az anyagból (anyából) vagyunk. Ennek a prima materiának manifesztálódnia kell és ez a megnyilatkozott Egység az Egyház.

A kép az Egyházat azért ábrázolja nőalakban, mert azt mondja, az Anyaszentegyház szellemi síkon ugyanaz az egység, mint ami anyagi síkon az anyatermészet, vagyis az anyaföld. Az Egyház gyermekei vagyunk. Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelv fölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Aki az Egyházból, a pozitív kettőből ki van zárva, örök viszályban, vagyis a negatív kettőben kénytelen élni.

Az Egyház vallásfölötti egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni. A héber hagyományban a kettő a Hohma (görögöknél Szophia), a mindent magába foglaló bölcsesség, látás és tudás. Az Egy teljes mása és tükörképe. Az ember ennek a Hohmának megvalósulása: a hasonmás. A történeti Egyház a tükör jegyében áll, de valamit mindig kihagy. Mint ahogy a történeti ember a személy jegyében áll ugyan, de valamit mindig kihagy. A személy és az Egyház megvalósulásának igénye és követelése külön is fennáll, de a kettő csak együtt és egyben valósítható meg. Az emberiség egységének jegyében a bölcs ember áll.

Akinek létkörében minden viszály felbomlik és a megegyezés megteremtődik. Az archaikus korban bölcsnek lenni hivatás volt. A történet korszakában a bölcsek el vannak rejtve. A közhiedelem pedig bölcsnek azt tartja, aki legfeljebb opportunista. Reálpolitikus. Persze ez is az Egyház jegyében áll, de részben negatív, részben fragmentális, részben komikus figura. A reálpolitikus gyáva, vagyis hitetlen. Az egész világ körülötte arról beszél, hogy minden egy, s ő nem meri elhinni. A reálpolitikus egyébként mágia nélkül akar kijönni. S a modern emberre semmi sem jellemzőbb, mint az, hogy ezzel még dicsekszik is.

A kettő mélyen mágikus jel. Az Egyben minden mágia együtt van a fény színtelen ragyogásában. A kettőben a fehér és a fekete mágia elválik. A fehér mágus a bölcs, aki egyesít, a fekete, aki elválaszt és ellentétet támaszt. Ezért a bölcs a víz jelében (Hohma, Szophia), a feloldás, a Hold jelében áll. A víz az első tükör. A víz az ősanya (prima mater). A Hold (Luna) az oldás (solutio) műveletét végzi. Ha a víz önmagában minden elemet feloldott, telítődik. Ezt a primordiális telítettséget hívja a hindu hagyomány prakritinek, az alexandriai görög gnószisz: Pléromának.

Végül is a Szophia (Bölcsesség, Egyház) jegyében mindenkinek meg kell oldódnia. A legmagasabb oldás-műveletek egyike, amikor az ember az őskor hieratikus tudását (scientia sacra) és a megváltás örök tudását (scientia aeterna) összeolvasztja. A tarot képén az Egyház térdén azt a könyvet tartja, amelyben a két tudás egyesül. Ez az életszentség könyve. 
 
Hamvas Béla 
Forrás: Tabula Smaragdina 

Nyomtatható verzió

Kapcsolat Igazi Beavatás Útja Angyalforrás Angyalszív Egész-Ség-Ház Kalandtúra
 
Csoportos meditáció
2012
Szellemi utazás a jövőbe.

Csoportos meditáció
A Smaragdtábla
A Smaragdtábla teremtőjével való találkozás.

Csoportos meditáció
Gyökércsakra
Az emberi energiarendszer gyökércsakrája.

Csoportos meditáció
A szívcsakra meglátogatása
Szellemi utazás a Föld szívcsakra jellegű energiapontjához.

Csoportos meditáció
Arlok emlékére
Kérésem a következő: ne Arlokot hívjuk meg, hanem aki akarja, őt keresse meg ott ahol éppen tart és szeretetével a továbblépés folyamatában segítse!

Csoportos meditáció
Energiatestek érzékelése
A saját és egymás energiatestének, felépítésének, formájának és szimbolikájának érzékelése.

Mágikus tárgyak, ereklyék
Hermész Triszbegisztosz botja
Ezoterikus/mágikus szempontból jelentős tárgyakat, ereklyéket, szimbólumokat keresünk fel ezen meditációk során.

Csoportos gyógyítás
Péntek!
Csillag továbbítja az összegyüjtött energiát az ismerősének.

Szellemi utazás
A Szent Grál
Ezoterikus/mágikus szempontból jelentős tárgyakat, ereklyéket keresünk fel ezen meditációk során.

Csoportos gyógyítás
Arlok
Meditációban gyógyító energia összegyüjtése Arlok számára. Gondolm Archeon továbbítja az energiát.

Szellemi utazás
A végzet lándzsája
Vélhetően ezoterikus/mágikus szempontból jelentős tárgyakat, erekjéket keresünk fel ebben a sorozatban.

Szellemi utazás
A Frigyláda keresése és megtapasztalása.

Csportos Gyógyítás
A tökéletes egészség energiagömbjének létrehozása, amit Archeon fog közvetíteni.

Csoportos meditáció
Energiatestek érzékelése
A saját és egymás energiatestének, felépítésének, formájának és szimbolikájának érzékelése.

Csoportos meditáció
Energiatestek érzékelése
A saját és egymás energiatestének, felépítésének, formájának és szimbolikájának érzékelése.

Csoportos meditáció
Energiatestek érzékelése
A saját és egymás energiatestének, felépítésének, formájának és szimbolikájának érzékelése.

Csoportos meditáció
Energiatestek érzékelése
A saját és egymás energiatestének, felépítésének, formájának és szimbolikájának érzékelése.

Szellemi utazás
A 3. szemnek megfelelő energiapont a Földön
A harmadik szem energiájának megfelelő energiapont felkeresése a Földön.
A meditációt Archeon vezeti.

Tarot meditáció
A Kiegyenlítődés
Az Kiegyenlítődés tarot lapjának intelligenciájával való kapcsolatteremtés.

Tarot meditáció
A Halál
A 13. tarot lap megismerése.

Tarot meditáció
A Halál
A Halál tarot lapjának megismerése.